Sziasztok!
Lebetegedtem, ezért ma nincs energiám az írásra. Sajnálom, hogy így alkult, hiszen már előző héten sem fejezetet tettem fel, hanem csak egy novellát.
Terveim szerint hétvégén két bejegyzés is lesz, mivel jövő héten elutazom egy iskolai program keretében, és nem lesz internet hozzáférésem.
Szóval most kicsit szerencsétlenül alakul ez a két hét, de utána rendszeresen kerülnek majd fel a bejegyzések. :)
Szép hetet kívánok mindenkinek!
Puszi: KilgarraKR
2015. április 28., kedd
2015. április 25., szombat
Andy Weir - A marsi (The Martian)
Sziasztok!
Nemrég fejeztem be egy új könyvet, így gondoltam most erről írok egy értékelést. Ez volt az egyik első sci-fi könyvem, és örülök, hogy ilyen jó könyvet választottam ebben a témában kezdésnek. :)
Kellemes hétvégét kívánok mindenkinek!
Puszi: KilgarraKR
Andy Weir - A marsi (The Martian)
Kedvenc főszereplő: Mark Watney
Kedvenc mellékszereplő: Venkat Kapoor
Kedvenc idézet: Nem gondoltam, hogy a laptopnak baja lehet odakint. Ez csak elektronika, nem igaz? Elég meleg marad arra a rövid időre, amíg szükségem van rá, levegő pedig egyáltalán nem kell neki.
Azonnal meghalt. A képernyő még azelőtt elsötétült, hogy kiléptem volna a légzsilipen. Mint kiderült, az "L" az "LCD"-ben annyit tesz, hogy "likvid". Gondolom, vagy megfagyott, vagy elpárolgott. Lehet, hogy írok majd egy vásárlói értékelést. "A terméket a Mars felszínére hoztam. Nem működött. 0/10".
Értékelés: 5/5
Nemrég fejeztem be egy új könyvet, így gondoltam most erről írok egy értékelést. Ez volt az egyik első sci-fi könyvem, és örülök, hogy ilyen jó könyvet választottam ebben a témában kezdésnek. :)
Kellemes hétvégét kívánok mindenkinek!
Puszi: KilgarraKR
Andy Weir - A marsi (The Martian)
"Hat nappal ezelőtt Mark Watney az elsők között érkezett a Marsra. Most úgy fest, hogy ő lesz az első ember, aki ott is hal meg.
Miutén csaknem végez vele egy porvihar, ami evakuációra kényszeríti az őt halottnak gondoló társait, Mark teljesen egyedül a Marson ragad. Még arra is képtelen, hogy üzenetet küldjön a Földre, és tudassa a világgal, hogy életben van - de még ha üzenhetne is, a készletei elfogynának, mielőtt egy mentőakció a segítségére siethetne.
Bár valószínűleg úgysem lesz ideje éhen halni. Sokkal valószínűbb, hogy még azelőtt vesztét okozzák a sérült berendezések, a könyörtelen környezet vagy egyszerűen csak a jó öreg "emberi tényező".
De Mark nem hajlandó feladni. Találékonyságát, mérnöki képességeit, és az élethez való hajthatatlan, makacs ragaszkodását latba vetve, rendíthetetlenül állja a sarat a látszólag leküzdhetetlen akadályok sorozatával szemben. Vajon elegendőnek bizonyul-e leleményessége a lehetetlen véghezviteléhez?"
Az első dolog, ami ezzel a könyvvel kapcsolatban megfogott, az a humora volt. Már az első három mondat mosolyt csalt az arcomra. Néha elég furán néztek az emberek rám, amikor a buszon hirtelen elkezdtem nevetni.
A főszereplőnek, Mark Watneynek hihetlenül jó a karaktere. A legfélelmetesebb és legelkeseredettebb helyzetekben is pozitívan áll hozzá az újabb feladatokhoz, a megoldásai pedig elképesztően okosak! Aki egyáltalán nem szereti a kémiát, annak ez a könyv nagyon unalmas lehet, mivel sokszor hosszú oldalakon keresztül írja le, hogy egy anyagot, ami szükséges a túléléséhez, milyen folyamattal állított elő. Számomra ezek a részek is nagyon érdekesek voltak, hiszen sokat tanultam belőlük.
A könyv első fele kicsit olyan volt, mintha Robinson Crueso történetét átültettük volna a Marsra. Természetesen itt még kétségbeejtőbb volt a helyzet, mivel nem csak egy szigeten, hanem egy bolygón van teljesen egyedül a főszereplő.
Eleinte Mark naplóját olvassuk, amit azért vezet, hogy ne érezze magát annyira egyedül. Mindent leír benne, ami csak történik vele. Később aztán a NASA szemszögéből is olvashatunk fejezeteket. Bámulatos, hogy milyen komoly tudományos háttere van a könyvnek. Az író vagy nagyon járatos ebben a témában, vagy nagyon alaposan utánanézett. Az biztos, hogy nálam sokkal jobban ért a kémiához. :D
A történet néha lassú, aztán olyan hirtelen gyorsul fel, hogy azon kapod magad, hogy elolvastál 60 oldalt anélkül, hogy megmozdultál volna. Szó szerint a székhez ragasztott! Olyan is volt, hogy majdnem elfelejtettem leszállni a buszról, annyira belefeledkeztem a történetbe.
A végeredmény pedig: Nekem nagyon tetszett az egész könyv, valószínűleg többször is el fogom még olvasni. Ha nem vagy nagy sci-fi rajongó, akkor is ajánlom, hogy rágd magad át rajta, mert sokat lehet rajta nevetni, és hasznos is a tudás, ami rád ragad olvasás közben.
Borító: 5/5Kedvenc főszereplő: Mark Watney
Kedvenc mellékszereplő: Venkat Kapoor
Kedvenc idézet: Nem gondoltam, hogy a laptopnak baja lehet odakint. Ez csak elektronika, nem igaz? Elég meleg marad arra a rövid időre, amíg szükségem van rá, levegő pedig egyáltalán nem kell neki.
Azonnal meghalt. A képernyő még azelőtt elsötétült, hogy kiléptem volna a légzsilipen. Mint kiderült, az "L" az "LCD"-ben annyit tesz, hogy "likvid". Gondolom, vagy megfagyott, vagy elpárolgott. Lehet, hogy írok majd egy vásárlói értékelést. "A terméket a Mars felszínére hoztam. Nem működött. 0/10".
Értékelés: 5/5
2015. április 21., kedd
A véráztatta katona - Novella
Sziasztok!
Ezúttal nem új fejezetet hoztam, hanem egy kis novellát. Már régóta motoszkált a fejemben ez a jelenet, így gondoltam, megosztom veletek. :)
Puszi: KilgarraKR
A véráztatta katona
Ruanu királyság fővárosát minden oldalról hatalmas falak határolták. Úgy tartották, hogy lehetetlen lenne áttörni rajtuk. Már számtalan alkalommal próbálták, de mindannyiszor kudarcba fulladt a kísérlet. Azonban van egy falszakasz, aminek megmászására még a legbátrabbak sem vállalkoznának. Felülete le lett csiszolva, hogy ne lehessen fogást találni rajta, de nem ez a fő oka annak, hogy mindenki félt tőle. A keleti falat közvetlenül a tenger mellé építették, így ha valaki leesett onnan, csúnya halál várt rá. Szerencsés esetben a tengerbe zuhant, és vízbe fúlt, de van egy sokkal rosszabb lehetőség is; halálrazúzhatja magát az óriási sziklákon, amik a mindössze 10 méteres partszakaszon húzódtak.
Drais és társai az elmúlt húsz percet azzal töltötték, hogy megpróbálják véghezvinni a lehetetlent. Meg akarták mászni a keleti falat. Hat fős kis csapatuk feladata a falon belülre jutás, majd a hadsereg többi részének beengedése volt. Hihetetlenül fontos szerepet játszottak Ruanu királyság lerohanásának tervében. Rajtuk múlott a művelet sikeressége, így hát minden erejüket beleadták. Le akarták győzni a legyőzhetetlen királyságot.
A fal megmászásának veszélyességét az is bizonyította, hogy csapatuk eleinte tíz főből állt. Az alatt a kis idő alatt, amit a falon töltöttek, négyen életüket vesztették. Draiséknak különösen nehéz volt folytatni a küldetést, annak tudatában, hogy társaik hulláinak darabjai alattuk fekszenek.
A 25 méteres fal megmászása végül sikerrel járt, így megkezdhették küldetésük második fázisát. Gyilkolásban meglehetősen jól kiképezték őket, így nem okozott gondot nekik, hogy a szembejövő őröket kiiktassák. Mikor elértek a fal belső oldalának aljához, szétváltak, és ki-ki a saját feladatára indult.
Draisnak most várnia kellett. A terv szerint neki csak akkor kellett akcióba lendülnie, mikor a hadsereg fáklyáit észreveszi. Ez azt jelenti majd, hogy bejutottak a városba. Ezután neki kell majd kiiktatnia a királyi családot egy ember kivételével. A fiatalabbik hercegnőt életben kellett hagynia.
Egész életében erre a feladatra képezték ki. Még kiskorában választották ki és hozták el egy árvaházból, majd az évek során könyörtelen gyilkost faragtak belőle. Nála jobb katonát keresve sem találhattak volna.
Nem kellett sokáig várnia. Ahogy meglátta a fáklyák fényeit, már indult is a dolgára. Az eluralkodó káoszt és pánikot kihasználva könnyen elvegyült a tömegben. Egyre több sikoly hallatszott, ahogy a katonák közeledtek. A vér és a halál szaga terjengett a levegőben.
A kastélyba bejutni nehéznek bizonyult a sok őr miatt, de megfelelő kiképzése miatt nem jelentett problémát Drais számára. Ezután már könnyedén megtalálta az uralkodói lakosztályokat. Ez volt a legvédettebb hely a kastélyban. Elrejtőzött egy oszlop mögé és onnan figyelte az eseményeket. A megfelelő alkalomra várt, ami nem sokkal később el is érkezett. Az őrség nagy részét a palota védelmének érdekében átcsoportosították a kapuk elé. Nem tudhatták, hogy mindez hiábavaló és ostoba lépés volt részükről. Az ellenség már bejutott.
Ezzel a lépéssel esélyt adtak Draisnak a győzelemre. Az ott maradt nyolc katonát könnyedén elintézte. Lesből támadott és a meglepetés ereje is neki kedvezett. Mire az őrök feleszméltek, három társuk már halott volt. Ezután nem tartott sokáig, amíg a megmaradt katonákat is kiiktatta.
Draist halottak és vér vette körül. Bárki, aki így látta, azt hihette volna, hogy maga a halál istene jött el a halandók közé. Arcán elszántság tükröződött, sötét haja a szemébe lógott.
Végül még hat őrön kellett átjutnia, mire megtalálta a királyi családot. Egy szobában gyűltek össze. A király és a herceg kardjaikat kivonva várták a halált. Nagyon jó kiképzést kaptak harcművészet terén, de még így sem érhettek fel Draishoz. Pár perc múlva már csak holttesteik álltak Drais és a hercegnők közé.
Arrya rémülten figyelte a hatalmas férfit, aki végzett apjával és bátyjával. Életében most először vált a halál szemtanújává. Mérhetetlen haragot érzett az idegen iránt, aki felbojgatta életét. Pár órával ezelőtt még csak nem is sejthette, hogy ez vár rá. Itt fog meghalni egy olyan férfi keze által, akinek minden porcikáját vér borította. Arrya gyanította, hogy nem a sajátja volt. Még mindig nem eszmélt fel a halál okozta sokkból.
Most, hogy csak ketten maradtak, tudta, már csak ő védheti meg nővérét, aki mindig is gyengébb volt nála. Betegsége miatt nem jósoltak neki fényes jövőt. Az öröklési rendben is leghátulra került. Arrya ezért tudta, rá hárul a feladat, hogy megvédje őt.
A harc során melléjük esett kardot vette fel. Elhatározta, hogy teljes erejével küzdeni fog. Karjait határozottan maga elé tartva, kezében fegyverével méregette ellenségét, majd nekilendült a támadásnak.
A férfi könnyedén kivédte. Szinte játékosan suhintotta meg Arryát kardjával, de ő nem tágított. Minden erejét beleadta a harcba, pedig tudta, hogy esélye sincs. Az idegen sokkal nagyobb, erősebb és képzettebb volt nála. Arrya egyetlen reménysugara a gyorsasága volt. Kis termete lévén rendkívül gyorsan és könnyedén tudott mozogni. Egy két mozdulatával meg is lepte Draist, de még így sem győzhetett.
Végül amikor Drais megunta a játszadozást, a hercegnő elé lépett és nemes egyszerűséggel fejen vágta. A lány eszméletlenül terült el a földön.
Mindeközben Flonnah, az idősebb hercegnő tehetetlenül ült bátyja holtteste mellett. Amikor Arrya harcba indult, neki még arra sem volt ereje, hogy felálljon. Betegsége mostanra egyre jobban elhatalmasodott fölötte. Már nem is bánta, hogy meg fog halni.
Drais vészjóslóan közeledett Flonnah felé. Egy ragadozó lassú mozgásával közelítette meg áldozatát, majd megállt előtte. Flonnah felnézett rá, és kitárt karokkal fogadta a halált. Drais nem habozott sokáig, egy pillanat alatt végzett a hercegnővel. Miután ezzel is megvolt, a karjába kapta Arryát, majd otthagyta a mészárlás helyszínét.
Teljesítette küldetését.
Ezúttal nem új fejezetet hoztam, hanem egy kis novellát. Már régóta motoszkált a fejemben ez a jelenet, így gondoltam, megosztom veletek. :)
Puszi: KilgarraKR
A véráztatta katona
Ruanu királyság fővárosát minden oldalról hatalmas falak határolták. Úgy tartották, hogy lehetetlen lenne áttörni rajtuk. Már számtalan alkalommal próbálták, de mindannyiszor kudarcba fulladt a kísérlet. Azonban van egy falszakasz, aminek megmászására még a legbátrabbak sem vállalkoznának. Felülete le lett csiszolva, hogy ne lehessen fogást találni rajta, de nem ez a fő oka annak, hogy mindenki félt tőle. A keleti falat közvetlenül a tenger mellé építették, így ha valaki leesett onnan, csúnya halál várt rá. Szerencsés esetben a tengerbe zuhant, és vízbe fúlt, de van egy sokkal rosszabb lehetőség is; halálrazúzhatja magát az óriási sziklákon, amik a mindössze 10 méteres partszakaszon húzódtak.
Drais és társai az elmúlt húsz percet azzal töltötték, hogy megpróbálják véghezvinni a lehetetlent. Meg akarták mászni a keleti falat. Hat fős kis csapatuk feladata a falon belülre jutás, majd a hadsereg többi részének beengedése volt. Hihetetlenül fontos szerepet játszottak Ruanu királyság lerohanásának tervében. Rajtuk múlott a művelet sikeressége, így hát minden erejüket beleadták. Le akarták győzni a legyőzhetetlen királyságot.
A fal megmászásának veszélyességét az is bizonyította, hogy csapatuk eleinte tíz főből állt. Az alatt a kis idő alatt, amit a falon töltöttek, négyen életüket vesztették. Draiséknak különösen nehéz volt folytatni a küldetést, annak tudatában, hogy társaik hulláinak darabjai alattuk fekszenek.
A 25 méteres fal megmászása végül sikerrel járt, így megkezdhették küldetésük második fázisát. Gyilkolásban meglehetősen jól kiképezték őket, így nem okozott gondot nekik, hogy a szembejövő őröket kiiktassák. Mikor elértek a fal belső oldalának aljához, szétváltak, és ki-ki a saját feladatára indult.
Draisnak most várnia kellett. A terv szerint neki csak akkor kellett akcióba lendülnie, mikor a hadsereg fáklyáit észreveszi. Ez azt jelenti majd, hogy bejutottak a városba. Ezután neki kell majd kiiktatnia a királyi családot egy ember kivételével. A fiatalabbik hercegnőt életben kellett hagynia.
Egész életében erre a feladatra képezték ki. Még kiskorában választották ki és hozták el egy árvaházból, majd az évek során könyörtelen gyilkost faragtak belőle. Nála jobb katonát keresve sem találhattak volna.
Nem kellett sokáig várnia. Ahogy meglátta a fáklyák fényeit, már indult is a dolgára. Az eluralkodó káoszt és pánikot kihasználva könnyen elvegyült a tömegben. Egyre több sikoly hallatszott, ahogy a katonák közeledtek. A vér és a halál szaga terjengett a levegőben.
A kastélyba bejutni nehéznek bizonyult a sok őr miatt, de megfelelő kiképzése miatt nem jelentett problémát Drais számára. Ezután már könnyedén megtalálta az uralkodói lakosztályokat. Ez volt a legvédettebb hely a kastélyban. Elrejtőzött egy oszlop mögé és onnan figyelte az eseményeket. A megfelelő alkalomra várt, ami nem sokkal később el is érkezett. Az őrség nagy részét a palota védelmének érdekében átcsoportosították a kapuk elé. Nem tudhatták, hogy mindez hiábavaló és ostoba lépés volt részükről. Az ellenség már bejutott.
Ezzel a lépéssel esélyt adtak Draisnak a győzelemre. Az ott maradt nyolc katonát könnyedén elintézte. Lesből támadott és a meglepetés ereje is neki kedvezett. Mire az őrök feleszméltek, három társuk már halott volt. Ezután nem tartott sokáig, amíg a megmaradt katonákat is kiiktatta.
Draist halottak és vér vette körül. Bárki, aki így látta, azt hihette volna, hogy maga a halál istene jött el a halandók közé. Arcán elszántság tükröződött, sötét haja a szemébe lógott.
Végül még hat őrön kellett átjutnia, mire megtalálta a királyi családot. Egy szobában gyűltek össze. A király és a herceg kardjaikat kivonva várták a halált. Nagyon jó kiképzést kaptak harcművészet terén, de még így sem érhettek fel Draishoz. Pár perc múlva már csak holttesteik álltak Drais és a hercegnők közé.
Arrya rémülten figyelte a hatalmas férfit, aki végzett apjával és bátyjával. Életében most először vált a halál szemtanújává. Mérhetetlen haragot érzett az idegen iránt, aki felbojgatta életét. Pár órával ezelőtt még csak nem is sejthette, hogy ez vár rá. Itt fog meghalni egy olyan férfi keze által, akinek minden porcikáját vér borította. Arrya gyanította, hogy nem a sajátja volt. Még mindig nem eszmélt fel a halál okozta sokkból.
Most, hogy csak ketten maradtak, tudta, már csak ő védheti meg nővérét, aki mindig is gyengébb volt nála. Betegsége miatt nem jósoltak neki fényes jövőt. Az öröklési rendben is leghátulra került. Arrya ezért tudta, rá hárul a feladat, hogy megvédje őt.
A harc során melléjük esett kardot vette fel. Elhatározta, hogy teljes erejével küzdeni fog. Karjait határozottan maga elé tartva, kezében fegyverével méregette ellenségét, majd nekilendült a támadásnak.
A férfi könnyedén kivédte. Szinte játékosan suhintotta meg Arryát kardjával, de ő nem tágított. Minden erejét beleadta a harcba, pedig tudta, hogy esélye sincs. Az idegen sokkal nagyobb, erősebb és képzettebb volt nála. Arrya egyetlen reménysugara a gyorsasága volt. Kis termete lévén rendkívül gyorsan és könnyedén tudott mozogni. Egy két mozdulatával meg is lepte Draist, de még így sem győzhetett.
Végül amikor Drais megunta a játszadozást, a hercegnő elé lépett és nemes egyszerűséggel fejen vágta. A lány eszméletlenül terült el a földön.
Mindeközben Flonnah, az idősebb hercegnő tehetetlenül ült bátyja holtteste mellett. Amikor Arrya harcba indult, neki még arra sem volt ereje, hogy felálljon. Betegsége mostanra egyre jobban elhatalmasodott fölötte. Már nem is bánta, hogy meg fog halni.
Drais vészjóslóan közeledett Flonnah felé. Egy ragadozó lassú mozgásával közelítette meg áldozatát, majd megállt előtte. Flonnah felnézett rá, és kitárt karokkal fogadta a halált. Drais nem habozott sokáig, egy pillanat alatt végzett a hercegnővel. Miután ezzel is megvolt, a karjába kapta Arryát, majd otthagyta a mészárlás helyszínét.
Teljesítette küldetését.
2015. április 18., szombat
Olvasási szokások, amiktől ideges leszek
Sziasztok!
Sok apró szokása van az embereknek könyvekkel kapcsolatban, amik nagyon fel tudnak idegesíteni. Talán egy kicsit túl érzékeny is vagyok ilyen szempontból, de hát nagyon szeretem a könyveket, úgyhogy ezt be lehet számítani egy mentségnek. :)
Szép hétvégét kívánok,
Puszi: KilgarraKR
Olvasási szokások, amiktől ideges leszek
Szamárfül használata könyvjelzőként
Nem tudom, hogy ti hogy vagytok vele, de engem nagyon idegesít az, amikor valaki könyvjelző helyett behajtja a lap sarkát. Én inkább mindig beleteszek egy teljesen random tárgyat (pl.: zsepi, csokipapír, dolgozat, jegyzet, vonalzó), vagy megjegyzem az oldalszámot, de soha nem tennék kárt egy könyvben szándékosan. Mert szerintem ez annak számít. Akárki akármit is mondd, soha nem fogom megérteni azokat az embereket, akik ezt csinálják. Bár végül is ameddig nem az én könyvemmel csinálják, addig nem zavar annyira. :)
Borítón írás
Már sokszor láttam olyat, hogy valaki írta a háziját vagy valamit, és nem volt a közelében kemény felület, ezért előkapta az egyik könyvét és azon kezdett el írni. Sokat járok könyvtárba és már ott is láttam ehhez hasonlót. Konkrétan ki tudtam venni, hogy mit írt rajta, annyira rányomta a tollat. Én a könyveim borítóját féltem/védem a legjobban, ezért nagyon harapós tudok lenni, ha bármi is történik velük. :D
Gerinctörés
Van egy ismerősöm, aki minden új könyvet úgy kezd el olvasni, hogy kinyitja és megtöri a gerincét. Amikor ezt először mesélte el nekem, szabályosan elállt a lélegzetem. Nem tudtam elképzelni, hogy hogy tehet valaki ilyet egy könyvvel. Azóta próbálom elkerülni, hogy bármelyik könyvem hozzá kerüljön, bár mondta, hogy kölcsönkönyvre szokott vigyázni. Számomra a könyvek inkább érző lények, mintsem élettelen tárgyak, ezért jobb szeretem magamnál tartani őket, és nem odaadni másnak, mert akkor nem ügyelhetek arra, hogy ne essen bajuk.
Könyv felelőtlenül táskába rakása
Én mindig ügyelek arra, hogy ha van egy könyv a táskámban, akkor olyan helyen legyen, ahol nem eshet baja. Próbálom direkt a legbiztonságosabb helyre tenni, hogy ha megfeledkeznék arról, hogy ott van és csak ledobom a földre, akkor se legyen semmi baja. Ez sikerül is, nagyjából mindig (elenyésző hibaszázalékkal).
Viszont sok olyan embert ismerek, akit ez egyáltalán nem érdekel, és simán berakja a könyvet úgy, hogy már akkor látom, hogy gyűrődik.
Könyvbe írás
Szerencsére velem még nem történt olyan, hogy ajándékba kapott könyvben egy, a lapokba vésett üzenet várt volna. Nem is tudom, hogy mit tennék ilyen helyzetben. Nemrég azonban szembekerültem egy ilyen példánnyal. Nagyon megsajnáltam szegénykét és olvasás közben mindig a gerincét simogattam, nehogy maradandó lelki sérülése legyen. Azóta nagyon jó barátokká váltunk, és kiemelt helyen tartom a polcomon. Nem mellesleg ez a könyv az egyik kedvenc filmem is (Komfortos Mennyország).
2015. április 14., kedd
5. Fejezet - Emlékek
Sziasztok!
Megint szemszögváltás van, ezúttal Nate lesz a narrátorunk. Az ő szemszögéből látjátok az előző fejezetben történteket és betekintést nyertek a múltjába is, és hogy miért utálja ennyire az angyalokat.
Remélem tetszeni fog! :)
Puszi: KilgarraKR
5. Fejezet - Emlékek
Meg kellett próbálnunk minél zajmentesebben bejutni a házba. Ez nem volt egy könnyű feladat tekintve, hogy fogalmunk se volt, hogy mennyien és hogy hol tartózkodhattak. Végül, amikor körbejártuk a telket, találtunk egy hátsó ajtót, amin keresztül nem okozott problémát a bejutás. Nem gondoltuk volna, hogy ennyire egyszerű lesz.
Amikor beléptünk a házba, először minden csendes volt. Senki nem állt az utunkba, csak az egyik szobában égett a villany. Beszélgetés hangjai szűrődtek ki.
- Mit teszel, ha idejönnek? - kérdezte egy lány.
- Nem tudom. Őszintén, fogalmam sincs. Nem harcoltam még soha, és nem is áll szándékomban. - ez utóbbi egy fiú hangja volt. Idegesen csengett. Valamitől meg volt ijedve. Feltételeztem, hogy attól, hogy esetleg megtámadják őket. Ebben az esetben viszont pórul járt, mert már itt vagyunk. Nem szökhetnek meg előlünk.
Óvatosan közelebb lopakodtam a helyiséghez, majd intettem Aaronnak, aki ugyanígy tett. Sokat gyakoroltuk, hogy hogyan tudunk hangtalanul kommunikálni egymással, ezért egyáltalán nem okozott problémát, hogy tudassuk egymással a gondolatainkat.
Próbáltam úgy helyezkedni, hogy én láthassam őket, de ők engem ne vegyenek észre. Pont rossz szögben voltak, ezért nem sikerült. Így hát bekukkantottam, remélve, hogy nem látnak meg. A látvány, ami elém tárult, nagyon meglepett. A lány egy széken ült, miközben a fiú vele szemben állt és valamin ügyködött. De nem is ez volt az, amin meglepődtem, hanem a fiú háta. A ruhája alól néhány tetoválásnak tűnő fekete vonal látszott ki. Azonban én tudtam, hogy azok nem tetoválások. Ő egy angyal volt. Minden angyalnak így nézett ki a szárnya, amikor éppen nem eresztették ki. Így a normális embereknek nem tűnt fel, hogy szárnyaik vannak. Azt hitték rá, hogy egy egyszerű tetoválás.
Hirtelen kétségbeesés öntött el. Olyan mértékűt, amilyet már nagyon régóta nem éreztem. Az emlékképek anélkül ragadtak magukkal, hogy észrevettem volna, és a látásom elhomályosult.
'Ahogy beléptem a szobába, tudtam mit fogok látni. Egyértelmű volt, hogy mi történik, én mégsem fogtam fel teljesen. A mai napig nem tudtam teljesen feldolgozni.
- Anyu? Apu?- kérdeztem, felhívva ezzel magamra a figyelmet.
Hárman voltak rajtam kívül a szobában. A szüleim és egy ismeretlen férfi, aki eddig anyám fölé hajolt és fenyegetően morgott. A hátából fekete szárnyak nőttek ki. Durva és szokatlan megjelenése félelmet keltett volna mindenkiben, így hát ne csoda, hogy én is nagyon megijedtem tőle. Sötét volt, ezért nem tudtam teljesen kivenni a vonásait. Annyit láttam, hogy fekete szemeivel éhesen néz rám. Nem tudtam mire vélni a viselkedését, csak azt tudtam, hogy szeretnék minél távolabb kerülni tőle.
- Fuss, Nate! Fuss innen!- Anya hangja hirtelen hasított a levegőbe. Hangjából kiszűrődött a félelem és a kétségbeesés.
Amikor apám is rám kiáltott, hogy fussak, rémülten hátrálni kezdtem. Azonban nem jutottam sokáig, mivel nekiütköztem valakinek. Hátranéztem. A sötétben először nem tudtam megállapítani, hogy ki lehet az, majd lassan kirajzolódtak előttem a bátyám körvonalai.
- Aaron, vidd ki az öcsédet!- sürgető hangon kapta a parancsot apámtól. Alapesetben soha nem szólt volna egyikünkhöz ilyen hangon, ebből is éreztük, hogy baj van.
Aaron egy pillanatra megmerevedett. Nem tudta eldönteni, hogy mit tegyen. Hallgasson az apjára, vagy próbáljon meg szembeszállni az ismeretlennel.
Mindeközben a férfi gonoszan vigyorogva figyelte a jelenetet. Végül ez a mosoly volt az, ami rábírta Aaront az engedelmességre. Hirtelen kapott fel. Hét évvel volt idősebb nálam, és ez most sajnos nagyon érződött is. Könnyedén vitt, mintha meg se érezné a súlyom és kapálózó kezeim, amiket minduntalan a hátába vágtam. Kétségbe ejtett a tehetetlenségem. Egyre erősebben ütöttem.
-Engedj el! - a hangom erőtlen volt, könyörgő - Tegyél le! Anya!- az utolsó szónál elcsuklott a hangom a sírástól. Már a lépcsőnél jártunk, amikor egy sikoly hasított a levegőbe. A következő pillanatban egy test csapódott a folyosó falának, majd élettelenül rogyott össze. Több helyen is vérzett, számtalan sebe volt. Amikor a holttestben felismertem az anyámat, valami végleg eltört bennem.
Pár másodpercig hitetlenül bámultam, majd elkezdtem tombolni. A gyásztól feldühödve újult erővel kezdtem el vagdosni Aaron hátát. Ő csak állt és ledermedve figyelte anyánk testét. Eszeveszettül kapálóztam a lábammal, majd egy jól irányzott rúgással célba találtam. A bátyám felnyögött és összegörnyedt.
Csupán egy pillanatra lazult a szorítása, de ez alatt könnyen ki tudtam szabadulni. Nemsokára már teljes erőmből rohantam visszafelé. Hallottam, ahogy Aaron kétségbeesetten, hangjában mérhetetlen fájdalommal utánam kiált, de már nem érdekelt. Az egyedüli dolog, amire figyelni tudtam, az anyám teste volt. Amikor mellé értem, térdre borultam és elkezdtem zokogni. Nem akartam elhinni, hogy halott, így hát próbáltam felkelteni.
A következő pillanatban egy kéz ragadott meg és emelt a magasba. Az a férfi volt, aki anyámat megölte. A szemembe nézett, majd elvigyorodott. Így sétált be velem a szobába, ahol apám a padlón térdelt. Szájából vér csorgott, kezét a hasára szorította egy sebre, amit nem láthattam. Amint meglátott, rémülten kiáltott fel.
- Kérlek! Csak őt ne... - a hangja a mondat végére elhalkult. Tekintetét a hátam mögé szegezte és én tudtam, hogy anyám testét nézi. Láttam a szemében a fájdalmat.
Az idegen hirtelen ledobott a földre. A testem erővel csapódott neki a padlónak, majd egy hihetetlenül erős rúgás érkezett közvetlenül a sípcsontomra. Óriási fájdalom hasított a lábamba, és sejtettem, hogy eltört.
Nem akartam, hogy apám többet aggódjon, ezért próbáltam minél halkabban kifejezni a fájdalmamat, de magamban ordítottam kínomban.
Ezzel azonban nem ért véget a kínzásom. A férfi felém lódult, majd szárnyával felém kapott. Mielőtt a mellkasomhoz ért a tollas szárny, tudatosult bennem, hogy a vége időközben pengeélessé változott. Amint a mellkasomhoz ért, végigkarcolta azt, ezzel annyira felsértve a bőrömet, hogy kilátszott a húsom. Többé már nem bírtam magamban tartani a fájdalmamat. A sérüléseim annyira fájt, hogy ordítanom kellett.
A semmiből érkezett az ütés. Az idegen először fel se fogta, hogy megütötték. A következő pillanatban azonban dühösen fordult támadójához.
A bátyám állt előtte, felemelt, ökölbe szorított kezekkel. Arcát dühös maszk torzította el.
- Hagyd. Békén. Az. ÖCSÉMET!- minden szót külön kihangsúlyozott, az utolsót már magából kikelve ordította.
A férfi egy pillanatig döbbenten nézett, majd felröhögött. Nem hitte, hogy egy tizenhat éves srác bármi kárt tehet benne.
Aztán Aaron rávetette magát és elkezdte ütni. Egyre hevesebben, egyre nagyobb erővel.
Öt ütés után a férfi már nem röhögött. Tíz ütés után kétségbeesetten próbált kiszabadulni. Tizenöt után nem mozdult többé.
Félelemmel vegyes hitetlenkedéssel néztem a bátyámra. A sokktól teljesen megfeledkeztem a fájdalomról. Ő békésen felállt, arcát vér borította. Halálos nyugalommal felém sétál és megkérdezte, amit már régóta tudni akart.
- Jól vagy, Öcskös?
Nem tudtam válaszolni neki. Az ismeretlen férfi vére mindenütt ott volt a szobában. Nem mertem ezek után a bátyám szemébe nézni.
Aztán észrevettem, hogy ez a sok vér nem csak egy embertől származik.Apám még mindig ott feküdt a padlón, teste körül lassan, de biztosan egy nagy vértócsa gyűlt.
Odakúsztam hozzá, magam után húzva fájós lábamat. Ő rám nézett és felemelte a kezét, amit készségesen meg is fogtam. Fölé hajoltam, mert láttam rajta, hogy mondani akar valamit.
- Aaron... - hívta a bátyámat. Intettem neki, hogy jöjjön, mire egy másodperc alatt ott termett mellettünk. Apám ránézett, majd folytatta. - Vigyázz Nate-re! Mindig vigyázz rá! Óvd meg minden bajtól, akár az életed árán is! - A szavai kezdtek elhalkulni. Pár másodperccel később már nem értettük, hogy mit mond, csak a szája mozgott hangtalanul. Végül végleg elhallgatott.
A bátyám sötét szemekkel nézett rám. A szemében lévő fájdalomtól ledermedtem. Azelőtt mindig mosolygós arca most haragot és bosszúvágyat tükrözött.'
Aaron tekintete rántott vissza a valóságba. Ugyanúgy nézett, mint akkor, tizenkét éve. Tudtam, hogy mire gondol. Mindketten utáltuk az angyalokat. Nem, ez nem is utálat volt, hanem annál sokkal erősebb. Mindegyiket ki akartuk irtani.
Ő magában már azt tervezgette, hogy milyen kínkeserves halála lesz ennek a példánynak. Egyetlen pillantásommal sikerült visszaterelnem a feladatra a figyelmét. Nem ezért voltunk most itt. Más feladatra jelöltek ki, mégpedig ennek a lánynak az elrablására.
A konyhában lévők semmit sem érzékeltek az ittlétünkből. Mi pattanásig feszült idegekkel vártunk a megfelelő alkalomra, ami pár perccel később érkezett el.
A lány és az angyal kifelé jöttek a szobából. Amikor az angyal kiért, rávetettem magam. Aaron a lányt kapta el és a nyakához szegezte a kést.
Mindkettőjüket teljesen megleptük. Az angyal nem tudott állva maradni a hirtelen súlytöbblettől, így mindketten a padlóra estünk. Én gyorsan feltápászkodtam és elővettem az egyik fegyverem. Ellenfelem meglepve bámult rám, amikor kezemben a pisztolyommal közelítettel felé. Minden mozdulatomat árgus szemmel követte, de még így sem volt elég gyors. Teljes erőmből vágtam rá a pisztoly markolatával a fejére. Esélye sem volt kivédeni az ütést. Eszméletlenül terült el a padlón.
Mire őt elintéztem, Aaron eltűnt. Utána mentem, mert ahogy ismerem, még valami hülyeséget csinált volna a lánnyal. Ugyanabban a pozícióban találtam őket, mint amikor eltűntek a szemem elől. A kés a lány torkának szegeződött. Láttam rajta a rémületet, de most nem törődhettem vele.
Úgy döntöttem, hogy a bátyám innentől boldogul majd, ezért elindultam egy másik szoba felé, hogy meggyőződjek róla, hogy egyedül vagyunk. Gyorsan bejártam a háznak ezen részét, ezért visszamentem Aaronhoz.
Amikor besétáltam a szobába, még pont láttam, ahogy egy lány Aaronra támad egy szoborral a kezében és célba is talál. Meglepetten néztem újdonsült ellenségünkre. Nála apróbb lányt nem igazán láttam még. Ennek ellenére szokatlanul nagy erő sugárzott belőle. Vörös haja lángkoronaként ragyogta körül az arcát.
Az ütésének következményeként a bátyám egy pillanatra eleresztette a célpontunkat. Ezt kihasználva a vörös hajú gyorsan odarohant a másik lányhoz és megérintette. Egy pillanatig nem értettem, hogy mit akarhatott ezzel, majd amikor a szemem láttára hirtelen eltűnt a célpontunk, megvilágosodtam. Tekintetemet gyorsan a lány hátára szegeztem és a feltételezésem bebizonyosodott. Ő is angyal volt.
Nem volt sok ideje örülni, mert a bátyám nekivágódott, mire ő durván a szekrénynek esett. Aaron ezután felemelte őt a földről, mire a lány rémülten nézett rá.
Láttam, ahogy Aaron tekintetével felméri a helyzetet. Külön ki tudtam venni azt a pillanatot, amikor rájött, hogy angyal. Tudott a jelenlétemről, mivel az előbb egy másodpercre összeakadt a tekintetünk.
- Őt én intézem! - egyértelmű utasítás volt részéről, hogy hagyjam ott őket. Az ösztöneim viszont mást diktáltak. Nem akartam egyedül hagyni a lányt a bátyámmal, amikor az ilyen állapotban volt.
- Ne öld meg! Még szükségünk lehet rá. - Miközben ezt mondtam, szemem végig a lányt figyelte. A hátán a tetoválást lehetetlen volt nem észrevenni, de ez mégis különbözött azoktól, amiket eddig láttam. Ez sokkal halványabb volt.
- De hát ő tehet arról, hogy a másik megszökött, Nate! Ha megölnénk, legalább bosszút állhatnánk.
- Elég volt, Aaron! A küldetésünk az volt, hogy ejtsünk foglyul bárkit, aki ebben a házban tartózkodik. Sajnálatos, hogy elszalasztottuk a fő célpontunkat, de most vele kell beérnünk. - Hangom a végére már rendkívül dühösen csengett. Közben láttam a lányon, hogy egyre jobban fél. Csendesen figyelt minket.
- Legalább hagyj, hadd szórakozzam el vele egy kicsit.
Nagyon nem akartam ott hagyni őket, de úgy gondoltam, hogy Aaron ennyit megérdemel. Így hát kérésének eleget téve, kisétáltam a szobából, hogy ellenőrizzem a másik angyalt. Az még mindig teljesen kiütve hevert a padlón. A biztonság kedvéért ellenőriztem, hogy él-e még, majd nem sokkal később visszamentem a szobába.
A bátyám arcán tiszta élvezettel fojtogatta a lányt, akin látszott, hogy már nem bírja sokáig. A küldetésünket és az angyal épségét féltve rohantam oda Aaronhoz, hogy leállítsam.
- Hagyd abba, Aaron! Még megölöd! - Ennyivel figyelmeztettem a bátyámat, mielőtt fizikai erőt használva állítottam volna le.
Kezemet rátettem a vállára és erősen megszorítottam. Tudtam, hogy ez hatni fog rá.
Igazam is lett. Aaron mordult egyet, majd elengedte az angyalt. A lány az oxigénhiánytól kezdett elájulni. A kemény becsapódást megakadályozva könnyedén a karomba kaptam. Nagyon meglepődtem azon, hogy milyen könnyű volt. Szinte nem is éreztem a súlyát.
Sajnálattal telve néztem le a lányra, mert tudtam, hogy mi vár rá, de semmit se tudtam tenni ellene. Egyszerre tiszteltem és gyűlöltem őt, azért, amilyen volt. De tudtam, hogy nem szabad egyáltalán közel kerülnöm hozzá. Semmi értelme nem lett volna, hiszen hamarosan meg kell halnia. Ez elkerülhetetlen volt.
Megint szemszögváltás van, ezúttal Nate lesz a narrátorunk. Az ő szemszögéből látjátok az előző fejezetben történteket és betekintést nyertek a múltjába is, és hogy miért utálja ennyire az angyalokat.
Remélem tetszeni fog! :)
Puszi: KilgarraKR
5. Fejezet - Emlékek
Meg kellett próbálnunk minél zajmentesebben bejutni a házba. Ez nem volt egy könnyű feladat tekintve, hogy fogalmunk se volt, hogy mennyien és hogy hol tartózkodhattak. Végül, amikor körbejártuk a telket, találtunk egy hátsó ajtót, amin keresztül nem okozott problémát a bejutás. Nem gondoltuk volna, hogy ennyire egyszerű lesz.
Amikor beléptünk a házba, először minden csendes volt. Senki nem állt az utunkba, csak az egyik szobában égett a villany. Beszélgetés hangjai szűrődtek ki.
- Mit teszel, ha idejönnek? - kérdezte egy lány.
- Nem tudom. Őszintén, fogalmam sincs. Nem harcoltam még soha, és nem is áll szándékomban. - ez utóbbi egy fiú hangja volt. Idegesen csengett. Valamitől meg volt ijedve. Feltételeztem, hogy attól, hogy esetleg megtámadják őket. Ebben az esetben viszont pórul járt, mert már itt vagyunk. Nem szökhetnek meg előlünk.
Óvatosan közelebb lopakodtam a helyiséghez, majd intettem Aaronnak, aki ugyanígy tett. Sokat gyakoroltuk, hogy hogyan tudunk hangtalanul kommunikálni egymással, ezért egyáltalán nem okozott problémát, hogy tudassuk egymással a gondolatainkat.
Próbáltam úgy helyezkedni, hogy én láthassam őket, de ők engem ne vegyenek észre. Pont rossz szögben voltak, ezért nem sikerült. Így hát bekukkantottam, remélve, hogy nem látnak meg. A látvány, ami elém tárult, nagyon meglepett. A lány egy széken ült, miközben a fiú vele szemben állt és valamin ügyködött. De nem is ez volt az, amin meglepődtem, hanem a fiú háta. A ruhája alól néhány tetoválásnak tűnő fekete vonal látszott ki. Azonban én tudtam, hogy azok nem tetoválások. Ő egy angyal volt. Minden angyalnak így nézett ki a szárnya, amikor éppen nem eresztették ki. Így a normális embereknek nem tűnt fel, hogy szárnyaik vannak. Azt hitték rá, hogy egy egyszerű tetoválás.
Hirtelen kétségbeesés öntött el. Olyan mértékűt, amilyet már nagyon régóta nem éreztem. Az emlékképek anélkül ragadtak magukkal, hogy észrevettem volna, és a látásom elhomályosult.
'Ahogy beléptem a szobába, tudtam mit fogok látni. Egyértelmű volt, hogy mi történik, én mégsem fogtam fel teljesen. A mai napig nem tudtam teljesen feldolgozni.
- Anyu? Apu?- kérdeztem, felhívva ezzel magamra a figyelmet.
Hárman voltak rajtam kívül a szobában. A szüleim és egy ismeretlen férfi, aki eddig anyám fölé hajolt és fenyegetően morgott. A hátából fekete szárnyak nőttek ki. Durva és szokatlan megjelenése félelmet keltett volna mindenkiben, így hát ne csoda, hogy én is nagyon megijedtem tőle. Sötét volt, ezért nem tudtam teljesen kivenni a vonásait. Annyit láttam, hogy fekete szemeivel éhesen néz rám. Nem tudtam mire vélni a viselkedését, csak azt tudtam, hogy szeretnék minél távolabb kerülni tőle.
- Fuss, Nate! Fuss innen!- Anya hangja hirtelen hasított a levegőbe. Hangjából kiszűrődött a félelem és a kétségbeesés.
Amikor apám is rám kiáltott, hogy fussak, rémülten hátrálni kezdtem. Azonban nem jutottam sokáig, mivel nekiütköztem valakinek. Hátranéztem. A sötétben először nem tudtam megállapítani, hogy ki lehet az, majd lassan kirajzolódtak előttem a bátyám körvonalai.
- Aaron, vidd ki az öcsédet!- sürgető hangon kapta a parancsot apámtól. Alapesetben soha nem szólt volna egyikünkhöz ilyen hangon, ebből is éreztük, hogy baj van.
Aaron egy pillanatra megmerevedett. Nem tudta eldönteni, hogy mit tegyen. Hallgasson az apjára, vagy próbáljon meg szembeszállni az ismeretlennel.
Mindeközben a férfi gonoszan vigyorogva figyelte a jelenetet. Végül ez a mosoly volt az, ami rábírta Aaront az engedelmességre. Hirtelen kapott fel. Hét évvel volt idősebb nálam, és ez most sajnos nagyon érződött is. Könnyedén vitt, mintha meg se érezné a súlyom és kapálózó kezeim, amiket minduntalan a hátába vágtam. Kétségbe ejtett a tehetetlenségem. Egyre erősebben ütöttem.
-Engedj el! - a hangom erőtlen volt, könyörgő - Tegyél le! Anya!- az utolsó szónál elcsuklott a hangom a sírástól. Már a lépcsőnél jártunk, amikor egy sikoly hasított a levegőbe. A következő pillanatban egy test csapódott a folyosó falának, majd élettelenül rogyott össze. Több helyen is vérzett, számtalan sebe volt. Amikor a holttestben felismertem az anyámat, valami végleg eltört bennem.
Pár másodpercig hitetlenül bámultam, majd elkezdtem tombolni. A gyásztól feldühödve újult erővel kezdtem el vagdosni Aaron hátát. Ő csak állt és ledermedve figyelte anyánk testét. Eszeveszettül kapálóztam a lábammal, majd egy jól irányzott rúgással célba találtam. A bátyám felnyögött és összegörnyedt.
Csupán egy pillanatra lazult a szorítása, de ez alatt könnyen ki tudtam szabadulni. Nemsokára már teljes erőmből rohantam visszafelé. Hallottam, ahogy Aaron kétségbeesetten, hangjában mérhetetlen fájdalommal utánam kiált, de már nem érdekelt. Az egyedüli dolog, amire figyelni tudtam, az anyám teste volt. Amikor mellé értem, térdre borultam és elkezdtem zokogni. Nem akartam elhinni, hogy halott, így hát próbáltam felkelteni.
A következő pillanatban egy kéz ragadott meg és emelt a magasba. Az a férfi volt, aki anyámat megölte. A szemembe nézett, majd elvigyorodott. Így sétált be velem a szobába, ahol apám a padlón térdelt. Szájából vér csorgott, kezét a hasára szorította egy sebre, amit nem láthattam. Amint meglátott, rémülten kiáltott fel.
- Kérlek! Csak őt ne... - a hangja a mondat végére elhalkult. Tekintetét a hátam mögé szegezte és én tudtam, hogy anyám testét nézi. Láttam a szemében a fájdalmat.
Az idegen hirtelen ledobott a földre. A testem erővel csapódott neki a padlónak, majd egy hihetetlenül erős rúgás érkezett közvetlenül a sípcsontomra. Óriási fájdalom hasított a lábamba, és sejtettem, hogy eltört.
Nem akartam, hogy apám többet aggódjon, ezért próbáltam minél halkabban kifejezni a fájdalmamat, de magamban ordítottam kínomban.
Ezzel azonban nem ért véget a kínzásom. A férfi felém lódult, majd szárnyával felém kapott. Mielőtt a mellkasomhoz ért a tollas szárny, tudatosult bennem, hogy a vége időközben pengeélessé változott. Amint a mellkasomhoz ért, végigkarcolta azt, ezzel annyira felsértve a bőrömet, hogy kilátszott a húsom. Többé már nem bírtam magamban tartani a fájdalmamat. A sérüléseim annyira fájt, hogy ordítanom kellett.
A semmiből érkezett az ütés. Az idegen először fel se fogta, hogy megütötték. A következő pillanatban azonban dühösen fordult támadójához.
A bátyám állt előtte, felemelt, ökölbe szorított kezekkel. Arcát dühös maszk torzította el.
- Hagyd. Békén. Az. ÖCSÉMET!- minden szót külön kihangsúlyozott, az utolsót már magából kikelve ordította.
A férfi egy pillanatig döbbenten nézett, majd felröhögött. Nem hitte, hogy egy tizenhat éves srác bármi kárt tehet benne.
Aztán Aaron rávetette magát és elkezdte ütni. Egyre hevesebben, egyre nagyobb erővel.
Öt ütés után a férfi már nem röhögött. Tíz ütés után kétségbeesetten próbált kiszabadulni. Tizenöt után nem mozdult többé.
Félelemmel vegyes hitetlenkedéssel néztem a bátyámra. A sokktól teljesen megfeledkeztem a fájdalomról. Ő békésen felállt, arcát vér borította. Halálos nyugalommal felém sétál és megkérdezte, amit már régóta tudni akart.
- Jól vagy, Öcskös?
Nem tudtam válaszolni neki. Az ismeretlen férfi vére mindenütt ott volt a szobában. Nem mertem ezek után a bátyám szemébe nézni.
Aztán észrevettem, hogy ez a sok vér nem csak egy embertől származik.Apám még mindig ott feküdt a padlón, teste körül lassan, de biztosan egy nagy vértócsa gyűlt.
Odakúsztam hozzá, magam után húzva fájós lábamat. Ő rám nézett és felemelte a kezét, amit készségesen meg is fogtam. Fölé hajoltam, mert láttam rajta, hogy mondani akar valamit.
- Aaron... - hívta a bátyámat. Intettem neki, hogy jöjjön, mire egy másodperc alatt ott termett mellettünk. Apám ránézett, majd folytatta. - Vigyázz Nate-re! Mindig vigyázz rá! Óvd meg minden bajtól, akár az életed árán is! - A szavai kezdtek elhalkulni. Pár másodperccel később már nem értettük, hogy mit mond, csak a szája mozgott hangtalanul. Végül végleg elhallgatott.
A bátyám sötét szemekkel nézett rám. A szemében lévő fájdalomtól ledermedtem. Azelőtt mindig mosolygós arca most haragot és bosszúvágyat tükrözött.'
Aaron tekintete rántott vissza a valóságba. Ugyanúgy nézett, mint akkor, tizenkét éve. Tudtam, hogy mire gondol. Mindketten utáltuk az angyalokat. Nem, ez nem is utálat volt, hanem annál sokkal erősebb. Mindegyiket ki akartuk irtani.
Ő magában már azt tervezgette, hogy milyen kínkeserves halála lesz ennek a példánynak. Egyetlen pillantásommal sikerült visszaterelnem a feladatra a figyelmét. Nem ezért voltunk most itt. Más feladatra jelöltek ki, mégpedig ennek a lánynak az elrablására.
A konyhában lévők semmit sem érzékeltek az ittlétünkből. Mi pattanásig feszült idegekkel vártunk a megfelelő alkalomra, ami pár perccel később érkezett el.
A lány és az angyal kifelé jöttek a szobából. Amikor az angyal kiért, rávetettem magam. Aaron a lányt kapta el és a nyakához szegezte a kést.
Mindkettőjüket teljesen megleptük. Az angyal nem tudott állva maradni a hirtelen súlytöbblettől, így mindketten a padlóra estünk. Én gyorsan feltápászkodtam és elővettem az egyik fegyverem. Ellenfelem meglepve bámult rám, amikor kezemben a pisztolyommal közelítettel felé. Minden mozdulatomat árgus szemmel követte, de még így sem volt elég gyors. Teljes erőmből vágtam rá a pisztoly markolatával a fejére. Esélye sem volt kivédeni az ütést. Eszméletlenül terült el a padlón.
Mire őt elintéztem, Aaron eltűnt. Utána mentem, mert ahogy ismerem, még valami hülyeséget csinált volna a lánnyal. Ugyanabban a pozícióban találtam őket, mint amikor eltűntek a szemem elől. A kés a lány torkának szegeződött. Láttam rajta a rémületet, de most nem törődhettem vele.
Úgy döntöttem, hogy a bátyám innentől boldogul majd, ezért elindultam egy másik szoba felé, hogy meggyőződjek róla, hogy egyedül vagyunk. Gyorsan bejártam a háznak ezen részét, ezért visszamentem Aaronhoz.
Amikor besétáltam a szobába, még pont láttam, ahogy egy lány Aaronra támad egy szoborral a kezében és célba is talál. Meglepetten néztem újdonsült ellenségünkre. Nála apróbb lányt nem igazán láttam még. Ennek ellenére szokatlanul nagy erő sugárzott belőle. Vörös haja lángkoronaként ragyogta körül az arcát.
Az ütésének következményeként a bátyám egy pillanatra eleresztette a célpontunkat. Ezt kihasználva a vörös hajú gyorsan odarohant a másik lányhoz és megérintette. Egy pillanatig nem értettem, hogy mit akarhatott ezzel, majd amikor a szemem láttára hirtelen eltűnt a célpontunk, megvilágosodtam. Tekintetemet gyorsan a lány hátára szegeztem és a feltételezésem bebizonyosodott. Ő is angyal volt.
Nem volt sok ideje örülni, mert a bátyám nekivágódott, mire ő durván a szekrénynek esett. Aaron ezután felemelte őt a földről, mire a lány rémülten nézett rá.
Láttam, ahogy Aaron tekintetével felméri a helyzetet. Külön ki tudtam venni azt a pillanatot, amikor rájött, hogy angyal. Tudott a jelenlétemről, mivel az előbb egy másodpercre összeakadt a tekintetünk.
- Őt én intézem! - egyértelmű utasítás volt részéről, hogy hagyjam ott őket. Az ösztöneim viszont mást diktáltak. Nem akartam egyedül hagyni a lányt a bátyámmal, amikor az ilyen állapotban volt.
- Ne öld meg! Még szükségünk lehet rá. - Miközben ezt mondtam, szemem végig a lányt figyelte. A hátán a tetoválást lehetetlen volt nem észrevenni, de ez mégis különbözött azoktól, amiket eddig láttam. Ez sokkal halványabb volt.
- De hát ő tehet arról, hogy a másik megszökött, Nate! Ha megölnénk, legalább bosszút állhatnánk.
- Elég volt, Aaron! A küldetésünk az volt, hogy ejtsünk foglyul bárkit, aki ebben a házban tartózkodik. Sajnálatos, hogy elszalasztottuk a fő célpontunkat, de most vele kell beérnünk. - Hangom a végére már rendkívül dühösen csengett. Közben láttam a lányon, hogy egyre jobban fél. Csendesen figyelt minket.
- Legalább hagyj, hadd szórakozzam el vele egy kicsit.
Nagyon nem akartam ott hagyni őket, de úgy gondoltam, hogy Aaron ennyit megérdemel. Így hát kérésének eleget téve, kisétáltam a szobából, hogy ellenőrizzem a másik angyalt. Az még mindig teljesen kiütve hevert a padlón. A biztonság kedvéért ellenőriztem, hogy él-e még, majd nem sokkal később visszamentem a szobába.
A bátyám arcán tiszta élvezettel fojtogatta a lányt, akin látszott, hogy már nem bírja sokáig. A küldetésünket és az angyal épségét féltve rohantam oda Aaronhoz, hogy leállítsam.
- Hagyd abba, Aaron! Még megölöd! - Ennyivel figyelmeztettem a bátyámat, mielőtt fizikai erőt használva állítottam volna le.
Kezemet rátettem a vállára és erősen megszorítottam. Tudtam, hogy ez hatni fog rá.
Igazam is lett. Aaron mordult egyet, majd elengedte az angyalt. A lány az oxigénhiánytól kezdett elájulni. A kemény becsapódást megakadályozva könnyedén a karomba kaptam. Nagyon meglepődtem azon, hogy milyen könnyű volt. Szinte nem is éreztem a súlyát.
Sajnálattal telve néztem le a lányra, mert tudtam, hogy mi vár rá, de semmit se tudtam tenni ellene. Egyszerre tiszteltem és gyűlöltem őt, azért, amilyen volt. De tudtam, hogy nem szabad egyáltalán közel kerülnöm hozzá. Semmi értelme nem lett volna, hiszen hamarosan meg kell halnia. Ez elkerülhetetlen volt.
2015. április 11., szombat
Jennifer A. Nielsen - Hamis herceg (The False Prince)
Sziasztok!
Mielőtt bármit is írnék a bejegyzésemről, szeretnék köszönetet mondani nektek. Pár napja a blogom elérte az 1000 oldalmegjelenítést. Nem gondoltam, hogy ilyen rövid idő alatt elérem ezt az eredményt, de nagyon jól esik, hogy ennyien látogatjátok az oldalt. :)
A következő cél a 10 rendszeres olvasó. ;)
Na de térjünk is rá a mai bejegyzésemre. Nemrég érkezett meg egy könyvcsomag, amit rendeltem. Nem tudom, hogy lehet-e igazán könyvcsomagnak hívni, mivel csak két könyv volt benne. Az egyik a Hamis herceg (Jennifer A. Nielsen), a másik az Üldöztetve (Kevin Hearne) volt. Kis latolgatás után elkezdtem olvasni a Hamis herceget, így hát úgy döntöttem, hogy most erről a könyvről fogok értékelést írni. :)
Jennifer A. Nielsen - Hamis herceg (The False Prince)
Röviden így tudnám leírni a történetet: néhány összeválogatott árva versenyez egymással azért, hogy egy hamis hercegi szerepet eljátszva végül a trónra ülhessenek.
Már amikor a friss megjelenéseket nézegettem, akkor is felfigyeltem erre a könyvre. Ebben persze az is közrejátszott, hogy elsőre megtetszett a borítója. Imádom a kék színeket, a háttér ráadásul kicsit úgy néz ki, mint az éjszakai égbolt. A másik ok, amiért megtetszett az volt, hogy nincs benne szerelmi szál. Mostanában valamiért próbálom nagy ívben elkerülni az olyan történeteket, amiben akár csak egy kicsi romantika is van. Így hát amikor elolvastam a hátulját és láttam, hogy csupa akcióra és fordulatra számíthatok, rögtön ki is néztem magamnak a könyvet.
Már egy ideje megjelent a könyv, de csak most tudtam megvenni a nagymamámtól kapott húsvéti pénzből. Amikor megérkezett a csomag és kivettem belőle a könyveket, nagy dilemma előtt álltam. Mindkét könyvet nagyon régóta szerettem volna elolvasni. Végül úgy döntöttem el, hogy mindkettőnek elolvastam az első oldalát. Mivel a másik könyv már a negyedik mondatban megemlítette a kedvenc festőmet, Van Gogh-ot, tudtam, hogy ez a sztori mindenképpen tetszeni fog. Így hát azt hagytam másodiknak. Tudom, kicsit nyakatekert logika, de ebédnél is előbb a köretet szoktam megenni. ;)
Elkezdtem olvasni a Hamis herceget és egészen meglepett, hogy mennyire magába szippantott a története. Jócskán alulbecsültem.
A főszereplő, Sage, nagyon leleményes és okos. A pimaszságával és ellenállásával egy pillanat alatt belopta magát a szívembe. A mellékszereplők közül is sokat szerettem, de egy-kettőt legszívesebben megfojtottam volna. Egy olyan könyvnek, ami arra késztet, hogy bántani akarjak valakit, nagyon jól megírtnak kell lennie. :D
Maga a történet először lassú folyású. Nem halad túl gyorsan, de így is mindig élvezet volt olvasni Sage miatt. A megoldásai és az esze nagyon egyediek. Amikor a könyv átlép egy ponton, hirtelen nagyon izgalmassá válik. Egy olyan fordulatot tett bele a szerző, amire kicsit számítasz, de mégis nagyon meglep, amikor végül felüti a fejét. Nem meglepő, hogy ez után a pont után pillanatok alatt végeztem a könyvvel.
Összességében úgy gondolom, hogy ez egy remek könyv. Nyugodt szívvel ajánlom fiúknak-lányoknak egyaránt. Néhány helyen olyan jeleneteket tartalmaz, amik felkavarhatják az olvasók gyomrát egy kicsit, ezért ha nem bírod a halált, óvatosan olvasd!
Máris várom a következő kötetet. Csak remélni merem, hogy ugyanilyen vagy még jobb lesz. :)
Borító: 5/5
Kedvenc főszereplő: Sage
Kedvenc mellékszereplő: Mott
Kedvenc idézet: "Senkit sem szolgálnék még egy óráig sem, ha nem lehetek szabad."
Értékelés: 5/5
Mielőtt bármit is írnék a bejegyzésemről, szeretnék köszönetet mondani nektek. Pár napja a blogom elérte az 1000 oldalmegjelenítést. Nem gondoltam, hogy ilyen rövid idő alatt elérem ezt az eredményt, de nagyon jól esik, hogy ennyien látogatjátok az oldalt. :)
A következő cél a 10 rendszeres olvasó. ;)
Na de térjünk is rá a mai bejegyzésemre. Nemrég érkezett meg egy könyvcsomag, amit rendeltem. Nem tudom, hogy lehet-e igazán könyvcsomagnak hívni, mivel csak két könyv volt benne. Az egyik a Hamis herceg (Jennifer A. Nielsen), a másik az Üldöztetve (Kevin Hearne) volt. Kis latolgatás után elkezdtem olvasni a Hamis herceget, így hát úgy döntöttem, hogy most erről a könyvről fogok értékelést írni. :)
Jennifer A. Nielsen - Hamis herceg (The False Prince)
"Egy merész terv borzalmas útra és az árulás szélére sodor egy árva fiút.
Carthya királysága polgárháború szélén áll. Hogy egyesítse a széthúzó népet, Conner, egy nemesember a királyi udvarból, ravasz tervet eszel ki: kitanít egy árva fiút, hogyan adja ki magát a király rég elveszett fiának, és bábhercegként trónra ülteti.
Négy árva verseng a szerepért, köztük a makacs Sage-dzsel. Sage tudja, hogy Conner szándékai nem éppen nemesek, de mivel saját élete is cérnaszálon függ, nem tehet sokat - el kell érnie, hogy Conner őt válassza, vagy nem kerül ki élve a kalandból.
Ahogy Sage az omladozó árvaházból Conner bámulatos birtokára kerül, egyre több hazugságra és árulásra derül fény, mígnem végül az igazság is kiderül, ami Conner minden tervénél veszélyesebbnek bizonyulhat.
Hihetetlen kaland tele veszéllyel, izgalommal és hazugsággal, ami az utolsó oldalig lábujjhegyen tartja az olvasót."
Röviden így tudnám leírni a történetet: néhány összeválogatott árva versenyez egymással azért, hogy egy hamis hercegi szerepet eljátszva végül a trónra ülhessenek.
Már amikor a friss megjelenéseket nézegettem, akkor is felfigyeltem erre a könyvre. Ebben persze az is közrejátszott, hogy elsőre megtetszett a borítója. Imádom a kék színeket, a háttér ráadásul kicsit úgy néz ki, mint az éjszakai égbolt. A másik ok, amiért megtetszett az volt, hogy nincs benne szerelmi szál. Mostanában valamiért próbálom nagy ívben elkerülni az olyan történeteket, amiben akár csak egy kicsi romantika is van. Így hát amikor elolvastam a hátulját és láttam, hogy csupa akcióra és fordulatra számíthatok, rögtön ki is néztem magamnak a könyvet.
Már egy ideje megjelent a könyv, de csak most tudtam megvenni a nagymamámtól kapott húsvéti pénzből. Amikor megérkezett a csomag és kivettem belőle a könyveket, nagy dilemma előtt álltam. Mindkét könyvet nagyon régóta szerettem volna elolvasni. Végül úgy döntöttem el, hogy mindkettőnek elolvastam az első oldalát. Mivel a másik könyv már a negyedik mondatban megemlítette a kedvenc festőmet, Van Gogh-ot, tudtam, hogy ez a sztori mindenképpen tetszeni fog. Így hát azt hagytam másodiknak. Tudom, kicsit nyakatekert logika, de ebédnél is előbb a köretet szoktam megenni. ;)
Elkezdtem olvasni a Hamis herceget és egészen meglepett, hogy mennyire magába szippantott a története. Jócskán alulbecsültem.
A főszereplő, Sage, nagyon leleményes és okos. A pimaszságával és ellenállásával egy pillanat alatt belopta magát a szívembe. A mellékszereplők közül is sokat szerettem, de egy-kettőt legszívesebben megfojtottam volna. Egy olyan könyvnek, ami arra késztet, hogy bántani akarjak valakit, nagyon jól megírtnak kell lennie. :D
Maga a történet először lassú folyású. Nem halad túl gyorsan, de így is mindig élvezet volt olvasni Sage miatt. A megoldásai és az esze nagyon egyediek. Amikor a könyv átlép egy ponton, hirtelen nagyon izgalmassá válik. Egy olyan fordulatot tett bele a szerző, amire kicsit számítasz, de mégis nagyon meglep, amikor végül felüti a fejét. Nem meglepő, hogy ez után a pont után pillanatok alatt végeztem a könyvvel.
Összességében úgy gondolom, hogy ez egy remek könyv. Nyugodt szívvel ajánlom fiúknak-lányoknak egyaránt. Néhány helyen olyan jeleneteket tartalmaz, amik felkavarhatják az olvasók gyomrát egy kicsit, ezért ha nem bírod a halált, óvatosan olvasd!
Máris várom a következő kötetet. Csak remélni merem, hogy ugyanilyen vagy még jobb lesz. :)
Borító: 5/5
Kedvenc főszereplő: Sage
Kedvenc mellékszereplő: Mott
Kedvenc idézet: "Senkit sem szolgálnék még egy óráig sem, ha nem lehetek szabad."
Értékelés: 5/5
2015. április 7., kedd
4. Fejezet - Váratlan látogatók
Sziasztok!
Itt van az új fejezet. A mostani Claire szemszögéből fog játszódni. Az előkészületnek nagyjából vége szakad a következő fejezet után és belevágok az izgalmasabb részekbe. Remélem tetszeni fog! :)
Puszi: KilgarraKR
4. Fejezet - Váratlan látogatók
Meglepetten néztem az előttünk lévő házat. Nem úgy tűnt, mintha egy olyan ember otthona lenne, aki nagy harcos lenne. Viszont mindig azt tanították nekem, hogy ne a borító alapján ítéljem meg a könyvet, így hát nem tettem semmilyen megjegyzést erről Seannak.
A ház fala világoskékre volt festve, ablakában virágosládák sorakoztak. A függönyök be voltak húzva, így jól látszott, hogy az ablakra cicás matricák voltak ragasztva.
Mivel földi formánkban senki nem látott minket, olyanok voltunk mint a szellemek. Ezen képességünkkel remekül meg tudtuk figyelni az embereket, ha szükség volt rá. Most azonban nem használhattuk ki, hogy láthatatlanok vagyunk, mert személyesen kellett beszélnünk ezzel az emberrel, hogy magunk mellé állítsuk.
Így hát amikor bekopogtattunk az ajtaján, már senki se tudta volna megmondani rólunk, hogy nem emberek vagyunk.
Egy alacsony, fekete hajú lány nyitott ajtót. Kék szemével egy pillanatig fürkészett minket, majd megszólalt.
- Sziasztok! Szeretnétek valamit? - Láttam, hogy miközben a lány beszélt, Sean végig vörös ajkait figyelte. Magamban elmosolyodtam egy kicsit.
- Bemehetnénk? Elég hosszú a történet, amit most mesélni fogunk.
Láttam rajta, hogy nem bízik bennünk, de a kíváncsiságot is láttam megcsillanni a szemében. Pár másodpercig viaskodott magával, majd kitárta az ajtót.
- Rendben van. Bejöhettek, de legyetek gyorsak.
Elmosolyodtam, mert már előre tudtam, hogy így fog dönteni. Bár alig két perce ismertem meg, már tudtam, ő az a fajta, aki mindenben a kalandot keresi.
Szerencsére a méretünk egyezett, ezért tudott kölcsön tudott adni pár ruhát. Azért mégis csak elég furcsán néztek volna rám az emberek, ha az angyali ruhámban jelenek meg előttük!
Hosszas válogatás után végül egy zöld top és egy fekete nadrág mellett döntött Katie. Úgy gondolta, hogy a póló jól fog menni a szemem színéhez. Most, ahogy a tükör előtt álltam, láttam, hogy igaza volt. A póló nagyon kiemelte a szemem, ezért az smaragdzölden ragyogott. Loknikba göndörödött vörös hajam illett a bőröm fehérségéhez. Amióta meghaltam, felélénkültek a színeim, így sokkal szebbnek láttam magam.
Sean és Katie kettesben voltak lent és beszélgettek. Nagyon reméltem, hogy jól alakulnak nekik a dolgok. Sean nagyon megérdemelt valakit, aki tiszta szívből szerette.
Éppen le akartam feküdni aludni, amikor hatalmas durranást hallottam lentről. Futásnak eredtem, és lerohantam a lépcsőn. Sean a lépcső alján feküdt. Mikor ellenőriztem a pulzusát, megnyugodtam. Életben volt, csak elájult. Nem is csoda, hiszen a fején egy hatalmas seb volt, amiből szivárgott a vér. Gyorsan ellenőriztem, hogy nem esett-e nagyobb baja, majd amikor meggyőződtem róla, hogy tényleg csak elájult, rohantam tovább, hogy Katie segítségére siessek.
Nem tudtam elhinni, hogy már az első éjszaka ilyen rosszul alakulnak a dolgok. Azt hittem, hogy még heteink lesznek a felkészülésre, de úgy látszik, hogy valahogyan az ellenségeink fülébe is eljutott a hír Katie-ről.
A nappaliba érve borzalmas látvány fogadott. Háttal nekem egy férfi állt Katie előtt és kést szegezett a torkának. Hatalmas és izmos testével a szekrénynek nyomta Katie-t, akinek a nyakán egy sebből máris piros csíkban folyt a vér.
Amikor Katie meglátott engem, egy pillanatra elkerekedett a szeme, majd gyorsan levette rólam a pillantását, hogy ne áruljon el. Felkaptam az egyik polcról kis szobrot, majd óvatosan a férfi felé közeledtem, majd amikor mögé értem, teljes erőmből rávágtam a fejére. Egy pillanatra megbillent az egyensúlya és eleresztette Katie-t. Ez pont elég idő volt arra, hogy elé érjek és rátegyem a kezem.
Nem sokkal az után, hogy először találkoztam Helenával, elmondta, hogy hogyan sikerült egy másik helyre vinnie engem egy szempillantás alatt. Megkértem, hogy tanítsa meg nekem is ezt a trükköt. Hosszas gyakorlás után végre elsajátítottam ezt a fortélyt is, és kiválóan tudtam alkalmazni mind magamon, mind másokon. Így hát az első adandó alkalommal, amikor rá tudtam tenni Katie-re a kezem, elteleportáltam őt onnan. Mikor láttam, hogy eltűnik, egy pillanatra öröm lángolt fel bennem.
A következő pillanatban valaki hátulról nagy erővel megtaszított. Nekiestem a szekrénynek és éreztem, hogy valamelyik testrészemen felszakad a bőr. Nem volt időm arra, hogy megállapítsam melyiken, mert a férfi megint rám támadt. Megfogta a pólóm gallérját, majd felemelt a padlóról. Ha éppen nem ellenem irányult volna az ereje, akkor lenyűgözött volna. Képes volt egy kézzel megtartani engem a levegőben. Dühös tekintettel meredt rám. A férfi jóképűnek mondható volt, de valamilyen nyers vadság áradt a lényéből, ami rettentően megrémisztett.
Itt van az új fejezet. A mostani Claire szemszögéből fog játszódni. Az előkészületnek nagyjából vége szakad a következő fejezet után és belevágok az izgalmasabb részekbe. Remélem tetszeni fog! :)
Puszi: KilgarraKR
4. Fejezet - Váratlan látogatók
Meglepetten néztem az előttünk lévő házat. Nem úgy tűnt, mintha egy olyan ember otthona lenne, aki nagy harcos lenne. Viszont mindig azt tanították nekem, hogy ne a borító alapján ítéljem meg a könyvet, így hát nem tettem semmilyen megjegyzést erről Seannak.
A ház fala világoskékre volt festve, ablakában virágosládák sorakoztak. A függönyök be voltak húzva, így jól látszott, hogy az ablakra cicás matricák voltak ragasztva.
Mivel földi formánkban senki nem látott minket, olyanok voltunk mint a szellemek. Ezen képességünkkel remekül meg tudtuk figyelni az embereket, ha szükség volt rá. Most azonban nem használhattuk ki, hogy láthatatlanok vagyunk, mert személyesen kellett beszélnünk ezzel az emberrel, hogy magunk mellé állítsuk.
Így hát amikor bekopogtattunk az ajtaján, már senki se tudta volna megmondani rólunk, hogy nem emberek vagyunk.
Egy alacsony, fekete hajú lány nyitott ajtót. Kék szemével egy pillanatig fürkészett minket, majd megszólalt.
- Sziasztok! Szeretnétek valamit? - Láttam, hogy miközben a lány beszélt, Sean végig vörös ajkait figyelte. Magamban elmosolyodtam egy kicsit.
- Bemehetnénk? Elég hosszú a történet, amit most mesélni fogunk.
Láttam rajta, hogy nem bízik bennünk, de a kíváncsiságot is láttam megcsillanni a szemében. Pár másodpercig viaskodott magával, majd kitárta az ajtót.
- Rendben van. Bejöhettek, de legyetek gyorsak.
Elmosolyodtam, mert már előre tudtam, hogy így fog dönteni. Bár alig két perce ismertem meg, már tudtam, ő az a fajta, aki mindenben a kalandot keresi.
***
Katie nagyon makacs volt. Sok időbe telt, mire mindent elmagyaráztunk neki arról, hogy miért is vagyunk itt valójában. Mindig közbevágott, és szüntelenül kérdésekkel bombázott minket. Már be is esteledett, mire végeztünk. Néhány dolog ismerős volt neki. Amikor arról beszéltünk, hogy bizonyos képességek előjöhetnek nála, próbálta rejtegetni, de mi tudtuk, hogy már meg is tapasztalta őket.
Nagyon sokáig győzködtük, hogy segítsen nekünk. Már majdnem feladtam a küzdelmet, amikor végül beadta a derekát. Véleményem szerint ebben nagy szerepet játszott Sean jelenléte. Ahogy azok ketten egymásra néztek! Csak úgy izzott köztük a levegő! Kár, hogy Sean nem embernek született.
Miután Katie beleegyezett, hogy segít nekünk, hosszasan elbeszélgettünk a ránk váró teendőkről. Tudattuk vele, hogy mostantól mi az őrzői vagyunk. Láttuk rajta, hogy nem tetszik neki a gondolat, de nem tette szóvá nekünk.
A megbeszélés befejeztével Katie körbevezetett minket a házában, majd magunkra hagyott a vendégszobában. Szerencsére a méretünk egyezett, ezért tudott kölcsön tudott adni pár ruhát. Azért mégis csak elég furcsán néztek volna rám az emberek, ha az angyali ruhámban jelenek meg előttük!
Hosszas válogatás után végül egy zöld top és egy fekete nadrág mellett döntött Katie. Úgy gondolta, hogy a póló jól fog menni a szemem színéhez. Most, ahogy a tükör előtt álltam, láttam, hogy igaza volt. A póló nagyon kiemelte a szemem, ezért az smaragdzölden ragyogott. Loknikba göndörödött vörös hajam illett a bőröm fehérségéhez. Amióta meghaltam, felélénkültek a színeim, így sokkal szebbnek láttam magam.
Sean és Katie kettesben voltak lent és beszélgettek. Nagyon reméltem, hogy jól alakulnak nekik a dolgok. Sean nagyon megérdemelt valakit, aki tiszta szívből szerette.
Éppen le akartam feküdni aludni, amikor hatalmas durranást hallottam lentről. Futásnak eredtem, és lerohantam a lépcsőn. Sean a lépcső alján feküdt. Mikor ellenőriztem a pulzusát, megnyugodtam. Életben volt, csak elájult. Nem is csoda, hiszen a fején egy hatalmas seb volt, amiből szivárgott a vér. Gyorsan ellenőriztem, hogy nem esett-e nagyobb baja, majd amikor meggyőződtem róla, hogy tényleg csak elájult, rohantam tovább, hogy Katie segítségére siessek.
Nem tudtam elhinni, hogy már az első éjszaka ilyen rosszul alakulnak a dolgok. Azt hittem, hogy még heteink lesznek a felkészülésre, de úgy látszik, hogy valahogyan az ellenségeink fülébe is eljutott a hír Katie-ről.
A nappaliba érve borzalmas látvány fogadott. Háttal nekem egy férfi állt Katie előtt és kést szegezett a torkának. Hatalmas és izmos testével a szekrénynek nyomta Katie-t, akinek a nyakán egy sebből máris piros csíkban folyt a vér.
Amikor Katie meglátott engem, egy pillanatra elkerekedett a szeme, majd gyorsan levette rólam a pillantását, hogy ne áruljon el. Felkaptam az egyik polcról kis szobrot, majd óvatosan a férfi felé közeledtem, majd amikor mögé értem, teljes erőmből rávágtam a fejére. Egy pillanatra megbillent az egyensúlya és eleresztette Katie-t. Ez pont elég idő volt arra, hogy elé érjek és rátegyem a kezem.
Nem sokkal az után, hogy először találkoztam Helenával, elmondta, hogy hogyan sikerült egy másik helyre vinnie engem egy szempillantás alatt. Megkértem, hogy tanítsa meg nekem is ezt a trükköt. Hosszas gyakorlás után végre elsajátítottam ezt a fortélyt is, és kiválóan tudtam alkalmazni mind magamon, mind másokon. Így hát az első adandó alkalommal, amikor rá tudtam tenni Katie-re a kezem, elteleportáltam őt onnan. Mikor láttam, hogy eltűnik, egy pillanatra öröm lángolt fel bennem.
A következő pillanatban valaki hátulról nagy erővel megtaszított. Nekiestem a szekrénynek és éreztem, hogy valamelyik testrészemen felszakad a bőr. Nem volt időm arra, hogy megállapítsam melyiken, mert a férfi megint rám támadt. Megfogta a pólóm gallérját, majd felemelt a padlóról. Ha éppen nem ellenem irányult volna az ereje, akkor lenyűgözött volna. Képes volt egy kézzel megtartani engem a levegőben. Dühös tekintettel meredt rám. A férfi jóképűnek mondható volt, de valamilyen nyers vadság áradt a lényéből, ami rettentően megrémisztett.
- Őt én intézem!- szólalt meg.
Egy pillanatig nem értettem, hogy kinek mondja. Majd lépteket hallottam tőlem jobbra. Odafordultam, hogy megnézzem, ki lehet az.
Egy másik férfi állt ott. Kevésbé volt magas és izmos, mint a társa, de így is kitűnt volna az emberek közül egy tömegben. Ahogy az arcára tévedt a tekintetem, elállt a lélegzetem. Soha nem láttam még ennyire jóképű férfit. Fekete haja lágyan keretezte arcát, kék szeme világított, ahogy rám emelte tekintetét. Gyönyörű vonalú száját undorodva húzta fel, de nagy meglepetésemre az utóbbi gesztus nem nekem szólt. Csak most, hogy jobban megnéztem őket, jöttem rá, mennyire hasonlítanak. Egyedül a termetük és a dühkezelési módszerük lehetett eltérő. Aki engem tartott, idősebbnek is tűnt a másiknál.
Egy másik férfi állt ott. Kevésbé volt magas és izmos, mint a társa, de így is kitűnt volna az emberek közül egy tömegben. Ahogy az arcára tévedt a tekintetem, elállt a lélegzetem. Soha nem láttam még ennyire jóképű férfit. Fekete haja lágyan keretezte arcát, kék szeme világított, ahogy rám emelte tekintetét. Gyönyörű vonalú száját undorodva húzta fel, de nagy meglepetésemre az utóbbi gesztus nem nekem szólt. Csak most, hogy jobban megnéztem őket, jöttem rá, mennyire hasonlítanak. Egyedül a termetük és a dühkezelési módszerük lehetett eltérő. Aki engem tartott, idősebbnek is tűnt a másiknál.
- Ne öld meg! Még szükségünk lehet rá. -
nézett rám a fiatalabbik. Arcán mintha egy kicsi szánakozást láttam volna átsuhanni, de
nem lehettem benne biztos, olyan gyorsan el is tűnt róla.
- De hát ő tehet arról, hogy a másik megszökött, Nate! Ha megölnénk, legalább bosszút állhatnánk.
Az utolsó mondat közben lassan felém fordította a fejét, majd gonoszul elvigyorodott. Örültem, hogy sikerült Katie-t kimenekítenem ennek az embernek a kezei közül, viszont féltem attól, ami rám várt. El nem tudtam képzelni, hogy mit akarnak tenni velem.
- Elég volt, Aaron! A küldetésünk az volt, hogy ejtsünk foglyul bárkit, aki ebben a házban tartózkodik. Sajnálatos, hogy elszalasztottuk a másik lányt, de most vele kell beérnünk.
Most, hogy már mindkettőjük nevét tudtam, még jobban féltem tőlük. Minél többet tudok, annál kevesebb rá az esély, hogy túlélem ezt a kis kalandot.
- Legalább hagyj, hadd szórakozzam el vele egy kicsit. - az arcára kiülő vicsortól felfordult a gyomrom.
Nate a fejét csóválva sétált ki a szobából, Sean felé indulva. Reméltem, hogy nem akar vele semmit se tenni, bár Aaron nézéséből ítélve most inkább magam miatt kellett volna aggódnom. Időközben a keze átvándorolt a nyakamra és most egyre jobban szorította. Minden erőmmel megpróbáltam lefejteni a kezét a nyakamról, de nem sokra mentem vele, mivel sokkal erősebb volt nálam. Ahogy teltek a másodpercek, egyre jobban érzékeltem az oxigén hiányát és egyre reménytelenebbül csapkodtam a kezemmel. Szemeim előtt kezdett összemosódni a kép.
- De hát ő tehet arról, hogy a másik megszökött, Nate! Ha megölnénk, legalább bosszút állhatnánk.
Az utolsó mondat közben lassan felém fordította a fejét, majd gonoszul elvigyorodott. Örültem, hogy sikerült Katie-t kimenekítenem ennek az embernek a kezei közül, viszont féltem attól, ami rám várt. El nem tudtam képzelni, hogy mit akarnak tenni velem.
- Elég volt, Aaron! A küldetésünk az volt, hogy ejtsünk foglyul bárkit, aki ebben a házban tartózkodik. Sajnálatos, hogy elszalasztottuk a másik lányt, de most vele kell beérnünk.
Most, hogy már mindkettőjük nevét tudtam, még jobban féltem tőlük. Minél többet tudok, annál kevesebb rá az esély, hogy túlélem ezt a kis kalandot.
- Legalább hagyj, hadd szórakozzam el vele egy kicsit. - az arcára kiülő vicsortól felfordult a gyomrom.
Nate a fejét csóválva sétált ki a szobából, Sean felé indulva. Reméltem, hogy nem akar vele semmit se tenni, bár Aaron nézéséből ítélve most inkább magam miatt kellett volna aggódnom. Időközben a keze átvándorolt a nyakamra és most egyre jobban szorította. Minden erőmmel megpróbáltam lefejteni a kezét a nyakamról, de nem sokra mentem vele, mivel sokkal erősebb volt nálam. Ahogy teltek a másodpercek, egyre jobban érzékeltem az oxigén hiányát és egyre reménytelenebbül csapkodtam a kezemmel. Szemeim előtt kezdett összemosódni a kép.
- Nem tetszik, Angyalom?- kérdezte
gúnyosan. Szemében kegyetlen fény csillant. Én pedig rémülten néztem a
szemébe várva, hogy ismét meghaljak. Tudtam, hogy már nem sok kell hozzá,
hiszen nagyon régóta nem jutottam oxigénhez.
- Hagyd abba, Aaron! Még megölöd!- szólalt meg Nate hirtelen. Nem is érzékeltem, amikor visszajött a szobába, de örültem a jelenlétének, mert ez azt jelentette, hogy nem fogok meghalni.
Rátette a bátyja vállára a kezét és keményen megszorította. Aaron mordult egyet, majd váratlanul elengedett. Fáradt testem nem tudta megtartani a súlyomat. Az oxigénhiány miatt tudtam, hogy mindjárt elájulok. A térdeim összecsuklottak és zuhanni kezdtem a padló felé. Azonban mielőtt minden elsötétült volna, még éreztem, ahogy erős karok kapnak el. Nem úgy érződött, mintha az előbbi durva karok lennének, ebből tudtam, hogy nem Aaron volt az. Többre nem emlékszem, mert nem bírta tovább a testem. Zuhantam a sötétség felé.
Rátette a bátyja vállára a kezét és keményen megszorította. Aaron mordult egyet, majd váratlanul elengedett. Fáradt testem nem tudta megtartani a súlyomat. Az oxigénhiány miatt tudtam, hogy mindjárt elájulok. A térdeim összecsuklottak és zuhanni kezdtem a padló felé. Azonban mielőtt minden elsötétült volna, még éreztem, ahogy erős karok kapnak el. Nem úgy érződött, mintha az előbbi durva karok lennének, ebből tudtam, hogy nem Aaron volt az. Többre nem emlékszem, mert nem bírta tovább a testem. Zuhantam a sötétség felé.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)