Mese - Az emlékek íze

Sziasztok!

Ezt a mesét még régebben írtam egy iskolai feladatra. Meg volt határozva, hogy milyen hosszú lehet maximum, így kicsit összesűrítettem a dolgokat. De hát ez egy mese végül is, úgyhogy ez nem is olyan nagy baj. :)

Jó olvasást kívánok!

Puszi: KilgarraKR

Az emlékek íze

Mindenkinek megvannak a maga hobbijai. Egyesek bélyegeket gyűjtenek, mások rovarokat tanulmányoznak, megint mások érmékkel ékesítik otthonaikat. Természetes, hogy az embereknek egy vagy akár több hobbija is van. Ami nem mindegy, hogy pontosan mi is az!

Vegyük csak Davalt példának. Ő emlékeket gyűjt. Igen, jól hallottad. Különös hobbi, nem igaz? Na de ezt nem úgy teszi, ahogyan egy átlagos ember csinálná. Titkokat derít ki, és cserébe emlékeket kér fizetségül. 

Folyamatosan vannak megbízásai, hiszen az emberek természetüknél fogva  mindig keresztbe akarnak tenni egymásnak. Sokféle feladatot kapott már, sokféle embertől. Voltak férjek, akik feleségeikről akarták megtudni, hogy hűségesek voltak-e, gyártulajdonosok, akik ellenfelük kiiktatásával szerettek volna több pénzre szert tenni, és olyanok is, akik zsarolni akarták feljebbvalójukat a jobb eredmény érdekében.

A szomorú igazság az, hogy mindenkinek vannak titkai. Sötét titkai, amelyekkel akár romba is lehetne dönteni a biztonságosnak hitt életüket. Daval igyekezett úgy válogatni a megbízások közül, hogy senki ne sérüljön meg a végrehajtás közben, de ez sajnos nem mindig sikerült neki. Mindig akadhattak hibák, nem várt nehézségek. Ilyenkor inkább félrenézett, amire nem volt túl büszke.

De vajon miért is van szüksége mások emlékeire? A válasz megtalálásához nagyon régi időkre kell visszanyúlnunk. A középkorban született, amikor az emberek teljesen máshogyan éltek, mint manapság. Nem voltak számítógépek, sokkal több időt töltöttek egymás társaságában és persze kint a természetben is. Sokkal többen hittek akkoriban a csodákban, a természetfeletti lényekben. Daval azonban nem tartozott a hívők közé. Akkoriban lehetetlennek tartotta, hogy ilyesmi létezhet.

Aztán egy napon az egyik barátja belerángatta egy csúnya ügybe: egy kastély kirablásába. Nagy volt akkor a szegénység, és az emberek sokszor a saját családjukat se tudták rendesen megetetni, így hát belement. Szerencsétlenségükre pont egy boszorkány otthonát nézték ki magunknak.

Daval akkor nézett szembe először az igazi gonosszal. Rosszul sült el a dolog, és emiatt azon az estén megváltozott az élete. A boszorkány bosszút állt rajtuk. Végzett Daval barátjával, de az még mindig jobb sors volt, mint amit neki szánt.

Haragjának következményeként Daval maga is természetfeletti lénnyé vált, egy alakváltóvá. Talán áldásnak hangzik, de ez számára inkább átok . Daval új teste egy nagymacskáé, ami képes beleolvadni a környezetébe és hangtalanul tud mozogni. 

Ezzel csupán egyetlen probléma van: csakis akkor tud emberré visszaváltozni kis időre, ha újabb és újabb emlékeket szerez. Mondhatni velük táplálkozik. Természetesen mást is eszik, de emlékek nélkül nem húzná sokáig. Legtöbbször persze szereti az emberek jó emlékeit elkérni, hiszen ki akarná a rosszakat? Éppen ezért, bár nem tetszik neki, de időnként muszáj elvégeznie néhány megbízatást. Igyekszik minél kevesebbet ártani az embereknek, de sajnos így is van, mikor valaki megsérül. 

A történet, amit most el fogok mesélni, egy ilyen esetről szól.

***

Daval mindig is szerette, amikor süt a nap. Minden percét kiélvezte, még akkor is, ha éppen valami más tennivalója akadt volna. Nem is csoda, hiszen olyan ritkán fordult elő, hogy kimozdult a házából. Ennek több oka is volt, de az első és legfontosabb, hogy senki sem láthatta meg őt. Nem is mert arra gondolni, milyen következményei lehetnének annak, ha valaki észreveszi őt alakváltás után, csak annyit tudott, hogy szeretné elkerülni az ilyen helyzeteket.

A réten aznap különösen sok ember volt. Nem véletlen, hogy pont erre a napra tették a találkozót. Ilyenkor minden szülő kihozza a gyerekét a szabadba, hogy játszanak velük egy kicsit és jól érezzék magukat. Az alakváltó és Blaise – aki Daval legjobb barátja és hű segítője volt -, már egy órával a megbeszélt időpont előtt ott voltak, hogy felmérhessék a terepet és találjanak egy nekik tetsző rejtekhelyet.

Végül egy fa vastag ágai között találtak menedéket. Daval úgy helyezkedett el, hogy ő mindenkit és mindent lásson, de őt ne láthassa meg senki. Most innen figyelt és várta, hogy megérkezzen a megbízója. Közben Blaise a fa alatt várakozott. Daval fejét a mancsára hajtva hallgatta a gyerekek nevetését és a kutyák ugatását. A várakozás minden pillanatát élvezte, hiszen végre emberek között volt, még akkor is, ha ők nem tudtak arról, hogy ő is ott van.

A következő pillanatban az egyik fa mögül előbukkant egy fekete ruhás férfi, kapucnival a fején, kendővel arca előtt. Egyenesen Blaise felé vette az irányt. Az idegen megállt előtte, átadott egy vaskos borítékot, majd elsétált. Az átadás megtörtént.

***

Daval és Blaise a nappaliban ültek és a kandallóban lobogó tüzet figyelték. Már átnézték a boríték tartalmát, amiből kiderült, hogy a célszemély egy fiatal nő, Camille aki férjével együtt társtulajdonos volt egy kozmetikai cégnél. Éppen piacra akartak dobni egy sikeresnek ígérkező terméket, amikor a férj gyilkosság áldozata lett. A nő ezután nagyon sok pénzhez jutott, ami sok kérdést vetett fel, és ehhez kapcsolódik a megbízásuk is. Feltehetőleg a termékkel, amit piacra akartak dobni, valamilyen gond volt, amit a nő a pénz érdekében el akart tussolni. A férj ezt nem akarta hagyni és figyelmeztetni akarta a vevőket, de Camille megölte őt. Davaléknak erre kellett bizonyítékot találniuk.

Daval emberalakra váltott. Megbeszélték, hogy már másnap elkezdik a megfigyelést. Elhatározták, hogy megnézik a birtokot és egy rejtett helyről fogják megfigyelni a nőt - minden lépéséről tudni akartak.

Amikor mindezzel készen voltak, az aznapi teljesítményükkel elégedetten mentek el aludni.

***

Daval már egy hete figyelte Camille-t, de valami nem stimmelt. Nem volt összeegyeztethető az élet, amelyet Camille élt, azzal, amit a mappában olvastak róla. Minden cselekedete azt a célt szolgálta, hogy a kislánya, Annie életét jobbá tegye.

Amikor Annie nem volt vele, valahogy elveszettnek tűnt. Ilyenkor megállt és csak nézett maga elé. Láthatóan gondolkodott valamin, de Daval nem tudta kideríteni mi járhat a fejében.

Egyszer, amikor Daval belesett Camille házának egyik ablakán, meglátta a nőt, amint az éppen festett. Legalábbis úgy tett. Látszott, hogy valamikor jól festett, de mindig, amikor már megvolt a festmény egy része, Camille váratlanul összegyűrte és kidobta a vásznat. Daval nem értette, miért. Hallott már olyanról, hogy amikor valami rossz történik egy művész életében, annak nem megy többé – vagy legalábbis egy ideig – a festés. Daval arra gyanakodott, hogy itt is ez a helyzet. Valószínűleg a férj halálával volt összefüggésben. Ez azonban sehogy sem illett a könyörtelen, pénzvágyó gyilkos képébe, aminek leírták őt.

Így hát Daval eldöntötte, hogy másnap utánajár a dolognak, és közelebbről szemügyre veszi a házat.

***

Miután Camille elvitte iskolába a kislányát, Daval visszaváltozott emberré és odaosont az ablakhoz, majd feltörte rajta a zárat. Nem hitte volna, hogy ennyire könnyen bejuthat. Örült könnyen jött sikerének és neki is látott a kutatásnak.

Az eddigi megfigyelései alapján még órák voltak hátra, amíg a nő hazaér. Nem kellett sietnie, ezért minden szobát alaposan átkutatott. Egyikben sem talált semmi érdekeset, ezért viszonylag gyorsan haladt.

Az utolsó szoba a dolgozószoba volt. Bent teljes sötétség uralkodott, így hát Daval elhúzta a függönyt az ablak elől. Még így is félhomályban maradt, de legalább jobban látott. Elővette a zsebóráját, amit mindig magánál hordott. Ez az óra mutatta a hátralevő idejét. Ha az óra lenullázódik, Daval meghal. Sürgősen teljesítenie kellett a megbízatást, mert már nem sok ideje maradt és minden alkalommal, amikor emberalakban volt, egyre fogyott a maradék is. Nem akarta pazarolni az idejét, megszakítás nélkül folytatta a kutatást.

Mindenhol iratok és mappák hevertek. Nagy rendetlenség uralkodott a szobában, a fal mellett iratszekrények sorakoztak. Daval odament a szoba közepén álló íróasztalhoz és elkezdte átnézni a rajta lévő papírokat. Már a nagy részükkel végzett, amikor hirtelen zajra lett figyelmes. Nyílt az ajtó, de Davalnak sikerült elbújnia az árnyékban. Így csak a körvonalai voltak láthatóak, az arca nem.

Camille lépett be az ajtón, kezében baseball ütővel. A fegyvert maga elé szegezve nézett körül a szobában. Szemében rettegés ült. Amikor a tekintete Davalhoz ért, a kezében egy pillanatra megremegett a baseballütő. Majd összeszedte minden bátorságát és megszólította a betolakodót. Kérdéseket szegezett neki a kilétéről és a szándékairól, bár tudta, hogy valószínűleg nem sokra megy vele. Szemét egy pillanatra sem vette le Davalról, úgy mérte fel a körülötte heverő papírok halmait. Camille várt, de Daval nem válaszolt. Csak nézett rá az árnyékból. Arca sötétbe borult, így nem láthatta az arckifejezését. Camille tudta, hogy szóval kell tartania, amíg megérkezik a rendőrség, így hát tovább faggatta szándékairól. Azonban első mondatát se tudta befejezni, mert Daval hirtelen mellette termett, és gyors mozdulattal kicsavarta a nő kezéből az ütőt. A kezét a háta mögé csavarta és erősen tartotta.

Daval persze nem akarta bántani a nőt. Éreztette vele, hogy veszélyben van, de azt is tudatta, hogy nem fogja bántani. Camille háta Daval mellkasához simult. Egyedül a nő szapora légzése törte meg a csendet a szobában. A férfi orrát betöltötte Camille illata.

Mindez nem tartott sokáig, csupán pár másodpercig, de ez alatt a kis idő alatt Daval rájött arra, hogy soha nem tudná bántani Camille-t. A megfigyelés során elkezdett beleszeretni. Megrémítette a felismerés. Eleresztette a nőt, majd egy pillanat múlva már itt se volt. Kimászott gyorsan az ablakon, alakot váltott és futásnak eredt.

Még sosem érzett így. Sehogy sem tudta kiverni a fejéből a nőt. Úgy döntött, hogy mostantól nagyobb távolságot tart majd tőle. Remélte, hogy a távolmaradás beválik majd.

***

Daval pontosan két hete változott emberré utoljára, azon a napon, amikor átkutatta a dolgozószobát. Azóta nem tudott másra, csak Camille-ra gondolni. Nem hitte el, hogy a nő gyilkos lehet.

Hiányzott neki az emberi alakja, ezért úgy döntött, hogy megfigyelés közben sétál egyet. Nem is tudta, hogy merre megy, amíg be nem fordult az iskola felé vezető útra. Már nem akart visszafordulni, és amúgy is most ért véget az iskola Annie számára, ezért úgy döntött, hogy megvárja, aztán követi őket haza.

Amikor a gyerekek kirontottak az ajtón, Daval tekintetével Annie-t kereste a tömegben. Egy pillanattal később meg is találta. Rózsaszín ruhájában ugrált kifelé az ajtón, boldog mosollyal az arcán.

A következő pillanatban feltűnt Camille kocsija. Megállt az út túloldalán, kiszállt és elindult a kislánya felé. Annie örömében, hogy megint látja az anyját, elkezdett rohanni Camille felé, de nem állt meg az út szélén. Át akart futni az úton, de egy autó éppen felé tartott.

Daval nem gondolkodott, a kislány felé vetette magát. A következő pár pillanat mintha lassított felvételben játszódott volna le. Az autó egyre közeledett Annie felé. Camille dermedten állt. Nem hitte el, hogy ez történik. Daval a kislány felé rohant, és sikerült félretaszítania, majd esés közben úgy helyezkedett, hogy Annie rá essen.

Egy pillanatra mindenki megdermedt. Az autó megállt, az emberek csak bámultak az iménti esemény résztvevőire.

Majd Camille odarohant hozzájuk, a karjába vette Annie-t és zokogni kezdett. Ölelgette, puszilgatta kislányát, az imént történtektől még mindig sokkos állapotban.

Daval már éppen el akart menni, amikor Camille hálálkodva odafordult hozzá. Megkérdezte, hogy nem megy-e el hozzájuk ebédelni, hogy meghálálhassa a kislánya megmentését. Daval nem akart udvariatlan lenni, elfogadta az ajánlatot. Persze örült is a lehetőségnek, mert így nyomozhatott egy kicsit és jobban megismerhette a nőt.

***

Nem sokkal később Daval Camille-jal és Annie-vel ült az étkezőasztalnál. A kislány valósággal csüngött rajta. Minden áron mellé akart ülni, és folyton különböző ürügyeket talált arra, hogy minél közelebb kerülhessen hozzá. Látszott rajta, hogy Davalt hősnek tartja, ami érthető is, elvégre ő mentette meg az életét.

Camille mosolyogva figyelte, ahogy a kislány rajongva tekint fel Davalra és folyton fecseg. Volt valami ismerős neki a férfiban, de sehogy sem tudott rájönni, hogy mi lehet az. Mindenesetre viccesnek találta, ahogy Annie egyetlen mondatával zavarba tudta hozni Davalt.

Az étkezés végeztével Daval felállt, indulni készült, amikor Annie újra odarohant hozzá és megölelte. Ez az egyszerű mozdulat eszébe juttatta a régi családját. Hiányzott neki a kötődés. Az, hogy emberek között legyen. Így hát amikor Camille felajánlotta neki, hogy máskor is jöjjön át, Daval rábólintott.

Amikor hazaért, megkérte Blaise-t, aki rendőr volt, hogy nézzen utána a nő múltjának alaposabban. Ki akarta deríteni végre, hogy mi folyik itt.

***

A következő hetekben Daval és Camille egyre többször találkoztak. Minden alkalommal egyre jobban megismerték egymást. Szép lassan a szerelem lángja gyúlt fel szívükben.

Davalnak mégis folytatnia kellett a munkáját, ezért amikor csak tudott, kutatott a nő házában. Egyszer talált egy jegyzetfüzetet, amin egy gyilkosság terve volt. A férje gyilkosságáé. Nem akarta elhinni, hogy tényleg ő tette. Ismerte már annyira, hogy kételkedni kezdjen a lap eredetiségében. Hiszen bárki odarakhatta, hogy hamis bizonyítékként szolgáljon a gyilkosságra annak, aki megtalálja. Camille nem volt ennyire buta, hogy csak úgy az asztalon hagyjon egy döntő bizonyítékot. Így hát még jobban belemerült a kutatásba.

De ahogy Daval egyre többet élt ember alakban, egyre jobban fogyott az ideje is. Nem sokkal később a megbízójuk is újra kapcsolatba lépett velük. Nem értette, hogy miért nem történt haladás az ügyben. Meggyanúsította Davalt, hogy bele szeretett a célszemélybe és már nem is akarja teljesíteni a megbízást.

Daval kérésének eleget téve Blaise alaposabban utánanézett a bizonyítékoknak és az öt évvel azelőtt történteknek. Kiderült, hogy van még egy személy, aki jól járt a gyilkossággal és azzal, hogy a káros terméket piacra dobták. Volt egy csendestárs az üzletben, Kiefer, aki gyanúsan meggazdagodott a férj, Benett halála után. A férfi a képeken nagyon ismerősnek tűnt. Davalnak rögtön a megbízójuk alakja ugrott be róla, ezért magában már össze is kötötte a két személyt. Az egyetlen dolog, aminek nem tudta az okát, az volt, hogy miért akarná ennyi idő után Camille-ra kenni a saját bűneit.

Úgy érezte, hogy itt az ideje, hogy kapcsolatba lépjen a megbízójával.

***

A terv a következő volt: Blaise egy padon hagyja a borítékot, amiben egy levél várja a megbízót. A levélben leírják, hogy a feladatot nem tudják teljesíteni, ezért a megbízást visszamondják. Miután egy ember felveszi a padról a borítékot, Daval követni fogja, amíg biztos nem lesz abban, hogy a megbízójuk egy és ugyanaz a személy, mint aki a csendestárs volt, vagyis a fő gyanúsítottjuk. Ha ezzel megvan, átkutatja a házát és bizonyítékot keres a bűnösségére.

Egyszerű tervnek ígérkezett, de mindig akadnak nem várt nehézségek. Addig minden rendben ment, amíg a célpont be nem szállt egy helikopterbe. Persze mostanra legalább már biztosan tudta, hogy igaza volt. A megbízója és a gyilkos egy és ugyanaz a személy. Ki másnak lenne annyi pénze, hogy helikopterrel közlekedjen mindenhová?

Daval kétségek közt sétálni ment a közeli erdőbe. Miközben járkált, az elmúlt heteken gondolkodott. Most, hogy visszamondta a megbízást, tudta, már nem sok ideje van hátra. Az órája is egyre kevesebbet jelzett.

Úgy döntött, hogy ezt a kis időt Camille-jal és Annie-vel tölti, így hát elfutott a házukig. Amikor az ajtajukhoz ért, gyorsan visszaváltozott emberré, majd bekopogott hozzájuk. Senki sem válaszolt. Várt egy kicsit, majd újra próbálkozott. Amikor harmadszorra sem jelent meg senki az ajtóban, Daval aggódni kezdett. Késlekedés nélkül törte be az ajtót és elkezdte keresni Camille-t. Sehol sem találta. Amikor már kezdte feladni, egy üzenetet fedezett fel az egyik asztalon. Ez állt benne: „Nem tetted meg, amire kértelek, ezért most megfizetnek azok, akiket védelmeztél.”

Daval egy pillanatig gondolkodni sem tudott. Majd egyetlen gondolat pörgött végig a fejében újra és újra: „Meg kell találni, meg kell védeni őket!”

Szerencsére értett a nyomkövetéshez. Nemcsak hogy olvasni tudott a nyomokban, de nagymacska alakjában a szaglása is kiváló volt. Így hát átváltozott - kutatni kezdett. Órákon át keresett, mire megtalálta a nyomukat. Követte a szagokat, amik egy régi malomhoz vezettek: az egész építmény úgy nézett ki, mint ami egy pillanat alatt összeomolhat.

Daval közelebb óvakodott az épülethez, majd próbálta meghallani, hogy mi történik odabent. Annie sírása ütötte meg a fülét. Vér szagát nem érezte, úgyhogy nem sérülhettek meg, de így is nagyon féltette őket.

A malom egyik bejáratához osont, belesett. Mindenre fel volt készülve, ezért nem lepte meg, amikor Camille-t és Annie-t látta a malom közepén, kezük hátra volt kötve.

Emberalakra váltott, bátran belépett. A következő pillanatban megjelent az épület másik végében Kiefer. Fenyegetően közeledett Daval felé, aki szintén a támadója felé indult.

Szemtől szembe értek. Egy ideig nem mozdultak, méregették egymást. Egyszerre egymásra támadtak, és ütöttek, meggondolás nélkül. Percekig folyt a küzdelem, majd Daval egy jól irányzott ütéssel kiütötte ellenfelét, aki eszméletlenül rogyott össze.

Daval odarohant Camille-hoz és Annie-hez és kiszabadította mindkettőjüket. Örült, hogy vége az egésznek, és már semmi miatt sem kell aggódnia.

Hirtelen megszólalt a zsebórája: lejárt az ideje. Rémülten tartotta kezében az apró tárgyat, ami közeledő halálát jelezte. Mintegy végszóra, Kiefer magához tért és feltápászkodott. Egy pisztolyt rántott elő a kabátja alól és a kislányra szegezte.

Daval merészen a pisztoly csöve elé állt, majd határozott hangon elküldte Camille-t és Annie-t az épületből egy biztonságos helyre. Ketten maradtak.

Kiefer figyelmeztetésképpen a plafon felé lőtt. Daval összerezzent, de más jelét nem mutatta, hogy félne. Tudta, hogy csak percei vannak hátra, nekirontott a másik férfinak. Kiverte a kezéből a pisztolyt, és dulakodni kezdtek.

Nem sokkal később Blaise bukkant fel a rendőrséggel egyetemben. Ekkorra Daval már majdnem eszméletlen volt. Nem a Kieferrel vívott harc miatt: az ideje végleg lejárt. Nagyon gyenge volt, már mozdulni se tudott.

Blaise – aki azt hitte, hogy csak kimerült – közben azzal foglalkozott, hogy Kiefert börtönbe juttassa.

Daval a földön feküdt. Fogalma sem volt, hogy mennyi ideje maradt még, de most már nem is érdekelte. Tudta, hogy Camille és a kislány biztonságban vannak, és ez volt az egyetlen dolog, ami számított neki.

Egyre gyengébbnek érezte magát. Lassan szivárgott el belőle az élet. Arra gondolt, hogy milyen volt az első találkozásukkor Camille-t a karjaiban tartani. Szerette volna, hogy most is itt legyen. Büszke volt a csodálatos pár hétre, amit együtt töltöttek. Semmiért nem cserélte volna el ezeket a pillanatokat, még az életéért sem. Örült, hogy felszabadul az átok alól, ennyi évnyi szenvedés után. Olyan sok embert bántott! Igyekezett mindig kárpótolni őket valahogyan, de így is bűntudata volt.

Már azt hitte, hogy képtelen szeretni. Azonban Camille és Annie bebizonyították az ellenkezőjét. Daval úgy halt meg, hogy tudta: ha csak az utolsó pillanatban, de ismét önmaga lehetett.