Ezt a mesét még régebben írtam egy iskolai feladatra. Meg volt határozva, hogy milyen hosszú lehet maximum, így kicsit összesűrítettem a dolgokat. De hát ez egy mese végül is, úgyhogy ez nem is olyan nagy baj. :)
Jó olvasást kívánok!
Puszi: KilgarraKR
Az emlékek íze
Mindenkinek megvannak a maga hobbijai. Egyesek
bélyegeket gyűjtenek, mások rovarokat tanulmányoznak, megint mások érmékkel
ékesítik otthonaikat. Természetes, hogy az embereknek egy vagy akár több
hobbija is van. Ami nem mindegy, hogy pontosan mi is az!
Vegyük csak Davalt példának. Ő emlékeket gyűjt. Igen, jól hallottad. Különös
hobbi, nem igaz? Na de ezt nem úgy teszi, ahogyan egy átlagos ember csinálná. Titkokat
derít ki, és cserébe emlékeket kér fizetségül.
Folyamatosan vannak megbízásai, hiszen
az emberek természetüknél fogva mindig keresztbe akarnak tenni egymásnak.
Sokféle feladatot kapott már, sokféle embertől. Voltak férjek, akik feleségeikről
akarták megtudni, hogy hűségesek voltak-e, gyártulajdonosok, akik ellenfelük
kiiktatásával szerettek volna több pénzre szert tenni, és olyanok is, akik
zsarolni akarták feljebbvalójukat a jobb eredmény érdekében.
A szomorú igazság az, hogy mindenkinek
vannak titkai. Sötét titkai, amelyekkel akár romba is lehetne dönteni a
biztonságosnak hitt életüket. Daval igyekezett úgy válogatni a megbízások
közül, hogy senki ne sérüljön meg a végrehajtás közben, de ez sajnos nem mindig
sikerült neki. Mindig akadhattak hibák, nem várt nehézségek. Ilyenkor inkább
félrenézett, amire nem volt túl büszke.
De vajon miért is van szüksége mások
emlékeire? A válasz megtalálásához nagyon régi időkre kell visszanyúlnunk. A
középkorban született, amikor az emberek teljesen máshogyan éltek, mint
manapság. Nem voltak számítógépek, sokkal több időt töltöttek egymás
társaságában és persze kint a természetben is. Sokkal többen hittek akkoriban a
csodákban, a természetfeletti lényekben. Daval azonban nem tartozott a hívők közé.
Akkoriban lehetetlennek tartotta, hogy ilyesmi létezhet.
Aztán egy napon az egyik barátja
belerángatta egy csúnya ügybe: egy kastély kirablásába. Nagy volt akkor a
szegénység, és az emberek sokszor a saját családjukat se tudták rendesen
megetetni, így hát belement. Szerencsétlenségükre pont egy
boszorkány otthonát nézték ki magunknak.
Daval akkor nézett szembe először az
igazi gonosszal. Rosszul sült el a dolog, és emiatt azon az estén megváltozott
az élete. A boszorkány bosszút állt rajtuk. Végzett Daval barátjával, de az még
mindig jobb sors volt, mint amit neki szánt.
Haragjának következményeként Daval maga is
természetfeletti lénnyé vált, egy alakváltóvá. Talán áldásnak
hangzik, de ez számára inkább átok . Daval új teste
egy nagymacskáé, ami képes beleolvadni a környezetébe és hangtalanul tud mozogni.
Ezzel csupán egyetlen probléma van: csakis akkor tud emberré visszaváltozni
kis időre, ha újabb és újabb emlékeket szerez. Mondhatni velük
táplálkozik. Természetesen mást is eszik, de emlékek nélkül nem húzná
sokáig. Legtöbbször persze szereti az emberek jó emlékeit elkérni, hiszen
ki akarná a rosszakat? Éppen ezért, bár nem tetszik neki, de időnként muszáj
elvégeznie néhány megbízatást. Igyekszik minél kevesebbet ártani az embereknek,
de sajnos így
is van, mikor valaki megsérül.
A történet, amit most el fogok mesélni,
egy ilyen esetről szól.
***
Daval
mindig is szerette, amikor süt a nap. Minden percét kiélvezte, még akkor is, ha
éppen valami más tennivalója akadt volna. Nem is csoda, hiszen olyan ritkán
fordult elő, hogy kimozdult a házából. Ennek több oka is volt, de az első és
legfontosabb, hogy senki sem láthatta meg őt. Nem is mert arra gondolni, milyen
következményei lehetnének annak, ha valaki észreveszi őt alakváltás után, csak
annyit tudott, hogy szeretné elkerülni az ilyen helyzeteket.
A
réten aznap különösen sok ember volt. Nem véletlen, hogy pont erre a napra
tették a találkozót. Ilyenkor minden szülő kihozza a gyerekét a szabadba, hogy
játszanak velük egy kicsit és jól érezzék magukat. Az alakváltó és Blaise – aki
Daval legjobb barátja és hű segítője volt -, már egy órával a megbeszélt
időpont előtt ott voltak, hogy felmérhessék a terepet és találjanak egy nekik
tetsző rejtekhelyet.
Végül
egy fa vastag ágai között találtak menedéket. Daval úgy helyezkedett el, hogy ő
mindenkit és mindent lásson, de őt ne láthassa meg senki. Most innen figyelt és
várta, hogy megérkezzen a megbízója. Közben Blaise a fa alatt várakozott. Daval
fejét a mancsára hajtva hallgatta a gyerekek nevetését és a kutyák ugatását. A
várakozás minden pillanatát élvezte, hiszen végre emberek között volt, még
akkor is, ha ők nem tudtak arról, hogy ő is ott van.
A
következő pillanatban az egyik fa mögül előbukkant egy fekete ruhás férfi, kapucnival
a fején, kendővel arca előtt. Egyenesen Blaise felé vette az irányt. Az idegen
megállt előtte, átadott egy vaskos borítékot, majd elsétált. Az átadás
megtörtént.
***
Daval
és Blaise a nappaliban ültek és a kandallóban lobogó tüzet figyelték. Már átnézték
a boríték tartalmát, amiből kiderült, hogy a célszemély egy fiatal nő, Camille aki
férjével együtt társtulajdonos volt egy kozmetikai cégnél. Éppen piacra akartak
dobni egy sikeresnek ígérkező terméket, amikor a férj gyilkosság áldozata lett.
A nő ezután nagyon sok pénzhez jutott, ami sok kérdést vetett fel, és ehhez
kapcsolódik a megbízásuk is. Feltehetőleg a termékkel, amit piacra akartak
dobni, valamilyen gond volt, amit a nő a pénz érdekében el akart tussolni. A
férj ezt nem akarta hagyni és figyelmeztetni akarta a vevőket, de Camille
megölte őt. Davaléknak erre kellett bizonyítékot találniuk.
Daval
emberalakra váltott. Megbeszélték, hogy már másnap elkezdik a megfigyelést.
Elhatározták, hogy megnézik a birtokot és egy rejtett helyről fogják
megfigyelni a nőt - minden lépéséről tudni akartak.
Amikor
mindezzel készen voltak, az aznapi teljesítményükkel elégedetten mentek el
aludni.
***
Daval
már egy hete figyelte Camille-t, de valami nem stimmelt. Nem volt
összeegyeztethető az élet, amelyet Camille élt, azzal, amit a mappában olvastak
róla. Minden cselekedete azt a célt szolgálta, hogy a kislánya, Annie életét
jobbá tegye.
Amikor
Annie nem volt vele, valahogy elveszettnek tűnt. Ilyenkor megállt és csak
nézett maga elé. Láthatóan gondolkodott valamin, de Daval nem tudta kideríteni mi
járhat a fejében.
Egyszer,
amikor Daval belesett Camille házának egyik ablakán, meglátta a nőt, amint az
éppen festett. Legalábbis úgy tett. Látszott, hogy valamikor jól festett, de
mindig, amikor már megvolt a festmény egy része, Camille váratlanul összegyűrte
és kidobta a vásznat. Daval nem értette, miért. Hallott már olyanról, hogy
amikor valami rossz történik egy művész életében, annak nem megy többé – vagy
legalábbis egy ideig – a festés. Daval arra gyanakodott, hogy itt is ez a
helyzet. Valószínűleg a férj halálával volt összefüggésben. Ez azonban sehogy
sem illett a könyörtelen, pénzvágyó gyilkos képébe, aminek leírták őt.
Így
hát Daval eldöntötte, hogy másnap utánajár a dolognak, és közelebbről szemügyre
veszi a házat.
***
Miután
Camille elvitte iskolába a kislányát, Daval visszaváltozott emberré és odaosont
az ablakhoz, majd feltörte rajta a zárat. Nem hitte volna, hogy ennyire könnyen
bejuthat. Örült könnyen jött sikerének és neki is látott a kutatásnak.
Az
eddigi megfigyelései alapján még órák voltak hátra, amíg a nő hazaér. Nem
kellett sietnie, ezért minden szobát alaposan átkutatott. Egyikben sem talált
semmi érdekeset, ezért viszonylag gyorsan haladt.
Az
utolsó szoba a dolgozószoba volt. Bent teljes sötétség uralkodott, így hát
Daval elhúzta a függönyt az ablak elől. Még így is félhomályban maradt, de
legalább jobban látott. Elővette a zsebóráját, amit mindig magánál hordott. Ez
az óra mutatta a hátralevő idejét. Ha az óra lenullázódik, Daval meghal. Sürgősen
teljesítenie kellett a megbízatást, mert már nem sok ideje maradt és minden
alkalommal, amikor emberalakban volt, egyre fogyott a maradék is. Nem akarta
pazarolni az idejét, megszakítás nélkül folytatta a kutatást.
Mindenhol
iratok és mappák hevertek. Nagy rendetlenség uralkodott a szobában, a fal
mellett iratszekrények sorakoztak. Daval odament a szoba közepén álló íróasztalhoz
és elkezdte átnézni a rajta lévő papírokat. Már a nagy részükkel végzett,
amikor hirtelen zajra lett figyelmes. Nyílt az ajtó, de Davalnak sikerült
elbújnia az árnyékban. Így csak a körvonalai voltak láthatóak, az arca nem.
Camille
lépett be az ajtón, kezében baseball ütővel. A fegyvert maga elé szegezve
nézett körül a szobában. Szemében rettegés ült. Amikor a tekintete Davalhoz
ért, a kezében egy pillanatra megremegett a baseballütő. Majd összeszedte minden
bátorságát és megszólította a betolakodót. Kérdéseket szegezett neki a
kilétéről és a szándékairól, bár tudta, hogy valószínűleg nem sokra megy vele.
Szemét egy pillanatra sem vette le Davalról, úgy mérte fel a körülötte heverő
papírok halmait. Camille várt, de Daval nem válaszolt. Csak nézett rá az
árnyékból. Arca sötétbe borult, így nem láthatta az arckifejezését. Camille
tudta, hogy szóval kell tartania, amíg megérkezik a rendőrség, így hát tovább
faggatta szándékairól. Azonban első mondatát se tudta befejezni, mert Daval
hirtelen mellette termett, és gyors mozdulattal kicsavarta a nő kezéből az
ütőt. A kezét a háta mögé csavarta és erősen tartotta.
Daval
persze nem akarta bántani a nőt. Éreztette vele, hogy veszélyben van, de azt is
tudatta, hogy nem fogja bántani. Camille háta Daval mellkasához simult. Egyedül
a nő szapora légzése törte meg a csendet a szobában. A férfi orrát betöltötte
Camille illata.
Mindez
nem tartott sokáig, csupán pár másodpercig, de ez alatt a kis idő alatt Daval
rájött arra, hogy soha nem tudná bántani Camille-t. A megfigyelés során
elkezdett beleszeretni. Megrémítette a felismerés. Eleresztette a nőt, majd egy
pillanat múlva már itt se volt. Kimászott gyorsan az ablakon, alakot váltott és
futásnak eredt.
Még
sosem érzett így. Sehogy sem tudta kiverni a fejéből a nőt. Úgy döntött, hogy
mostantól nagyobb távolságot tart majd tőle. Remélte, hogy a távolmaradás
beválik majd.
***
Daval
pontosan két hete változott emberré utoljára, azon a napon, amikor átkutatta a
dolgozószobát. Azóta nem tudott másra, csak Camille-ra gondolni. Nem hitte el,
hogy a nő gyilkos lehet.
Hiányzott
neki az emberi alakja, ezért úgy döntött, hogy megfigyelés közben sétál egyet.
Nem is tudta, hogy merre megy, amíg be nem fordult az iskola felé vezető útra.
Már nem akart visszafordulni, és amúgy is most ért véget az iskola Annie
számára, ezért úgy döntött, hogy megvárja, aztán követi őket haza.
Amikor
a gyerekek kirontottak az ajtón, Daval tekintetével Annie-t kereste a tömegben.
Egy pillanattal később meg is találta. Rózsaszín ruhájában ugrált kifelé az
ajtón, boldog mosollyal az arcán.
A
következő pillanatban feltűnt Camille kocsija. Megállt az út túloldalán,
kiszállt és elindult a kislánya felé. Annie örömében, hogy megint látja az
anyját, elkezdett rohanni Camille felé, de nem állt meg az út szélén. Át akart
futni az úton, de egy autó éppen felé tartott.
Daval
nem gondolkodott, a kislány felé vetette magát. A következő pár pillanat mintha
lassított felvételben játszódott volna le. Az autó egyre közeledett Annie felé.
Camille dermedten állt. Nem hitte el, hogy ez történik. Daval a kislány felé
rohant, és sikerült félretaszítania, majd esés közben úgy helyezkedett, hogy
Annie rá essen.
Egy
pillanatra mindenki megdermedt. Az autó megállt, az emberek csak bámultak az
iménti esemény résztvevőire.
Majd
Camille odarohant hozzájuk, a karjába vette Annie-t és zokogni kezdett.
Ölelgette, puszilgatta kislányát, az imént történtektől még mindig sokkos
állapotban.
Daval
már éppen el akart menni, amikor Camille hálálkodva odafordult hozzá.
Megkérdezte, hogy nem megy-e el hozzájuk ebédelni, hogy meghálálhassa a
kislánya megmentését. Daval nem akart udvariatlan lenni, elfogadta az
ajánlatot. Persze örült is a lehetőségnek, mert így nyomozhatott egy kicsit és
jobban megismerhette a nőt.
***
Nem
sokkal később Daval Camille-jal és Annie-vel ült az étkezőasztalnál. A kislány
valósággal csüngött rajta. Minden áron mellé akart ülni, és folyton különböző
ürügyeket talált arra, hogy minél közelebb kerülhessen hozzá. Látszott rajta,
hogy Davalt hősnek tartja, ami érthető is, elvégre ő mentette meg az életét.
Camille
mosolyogva figyelte, ahogy a kislány rajongva tekint fel Davalra és folyton
fecseg. Volt valami ismerős neki a férfiban, de sehogy sem tudott rájönni, hogy
mi lehet az. Mindenesetre viccesnek találta, ahogy Annie egyetlen mondatával zavarba
tudta hozni Davalt.
Az
étkezés végeztével Daval felállt, indulni készült, amikor Annie újra odarohant
hozzá és megölelte. Ez az egyszerű mozdulat eszébe juttatta a régi családját.
Hiányzott neki a kötődés. Az, hogy emberek között legyen. Így hát amikor
Camille felajánlotta neki, hogy máskor is jöjjön át, Daval rábólintott.
Amikor
hazaért, megkérte Blaise-t, aki rendőr volt, hogy nézzen utána a nő múltjának
alaposabban. Ki akarta deríteni végre, hogy mi folyik itt.
***
A
következő hetekben Daval és Camille egyre többször találkoztak. Minden
alkalommal egyre jobban megismerték egymást. Szép lassan a szerelem lángja
gyúlt fel szívükben.
Davalnak
mégis folytatnia kellett a munkáját, ezért amikor csak tudott, kutatott a nő
házában. Egyszer talált egy jegyzetfüzetet, amin egy gyilkosság terve volt. A
férje gyilkosságáé. Nem akarta elhinni, hogy tényleg ő tette. Ismerte már
annyira, hogy kételkedni kezdjen a lap eredetiségében. Hiszen bárki
odarakhatta, hogy hamis bizonyítékként szolgáljon a gyilkosságra annak, aki
megtalálja. Camille nem volt ennyire buta, hogy csak úgy az asztalon hagyjon
egy döntő bizonyítékot. Így hát még jobban belemerült a kutatásba.
De
ahogy Daval egyre többet élt ember alakban, egyre jobban fogyott az ideje is. Nem
sokkal később a megbízójuk is újra kapcsolatba lépett velük. Nem értette, hogy
miért nem történt haladás az ügyben. Meggyanúsította Davalt, hogy bele
szeretett a célszemélybe és már nem is akarja teljesíteni a megbízást.
Daval
kérésének eleget téve Blaise alaposabban utánanézett a bizonyítékoknak és az öt
évvel azelőtt történteknek. Kiderült, hogy van még egy személy, aki jól járt a
gyilkossággal és azzal, hogy a káros terméket piacra dobták. Volt egy
csendestárs az üzletben, Kiefer, aki gyanúsan meggazdagodott a férj, Benett
halála után. A férfi a képeken nagyon ismerősnek tűnt. Davalnak rögtön a
megbízójuk alakja ugrott be róla, ezért magában már össze is kötötte a két
személyt. Az egyetlen dolog, aminek nem tudta az okát, az volt, hogy miért
akarná ennyi idő után Camille-ra kenni a saját bűneit.
Úgy
érezte, hogy itt az ideje, hogy kapcsolatba lépjen a megbízójával.
***
A
terv a következő volt: Blaise egy padon hagyja a borítékot, amiben egy levél
várja a megbízót. A levélben leírják, hogy a feladatot nem tudják teljesíteni,
ezért a megbízást visszamondják. Miután egy ember felveszi a padról a
borítékot, Daval követni fogja, amíg biztos nem lesz abban, hogy a megbízójuk
egy és ugyanaz a személy, mint aki a csendestárs volt, vagyis a fő
gyanúsítottjuk. Ha ezzel megvan, átkutatja a házát és bizonyítékot keres a
bűnösségére.
Egyszerű
tervnek ígérkezett, de mindig akadnak nem várt nehézségek. Addig minden rendben
ment, amíg a célpont be nem szállt egy helikopterbe. Persze mostanra legalább
már biztosan tudta, hogy igaza volt. A megbízója és a gyilkos egy és ugyanaz a
személy. Ki másnak lenne annyi pénze, hogy helikopterrel közlekedjen
mindenhová?
Daval
kétségek közt sétálni ment a közeli erdőbe. Miközben járkált, az elmúlt heteken
gondolkodott. Most, hogy visszamondta a megbízást, tudta, már nem sok ideje van
hátra. Az órája is egyre kevesebbet jelzett.
Úgy
döntött, hogy ezt a kis időt Camille-jal és Annie-vel tölti, így hát elfutott a
házukig. Amikor az ajtajukhoz ért, gyorsan visszaváltozott emberré, majd
bekopogott hozzájuk. Senki sem válaszolt. Várt egy kicsit, majd újra
próbálkozott. Amikor harmadszorra sem jelent meg senki az ajtóban, Daval aggódni
kezdett. Késlekedés nélkül törte be az ajtót és elkezdte keresni Camille-t.
Sehol sem találta. Amikor már kezdte feladni, egy üzenetet fedezett fel az
egyik asztalon. Ez állt benne: „Nem tetted meg, amire kértelek, ezért most
megfizetnek azok, akiket védelmeztél.”
Daval
egy pillanatig gondolkodni sem tudott. Majd egyetlen gondolat pörgött végig a
fejében újra és újra: „Meg kell találni, meg kell védeni őket!”
Szerencsére
értett a nyomkövetéshez. Nemcsak hogy olvasni tudott a nyomokban, de nagymacska
alakjában a szaglása is kiváló volt. Így hát átváltozott - kutatni kezdett.
Órákon át keresett, mire megtalálta a nyomukat. Követte a szagokat, amik egy
régi malomhoz vezettek: az egész építmény úgy nézett ki, mint ami egy pillanat
alatt összeomolhat.
Daval
közelebb óvakodott az épülethez, majd próbálta meghallani, hogy mi történik
odabent. Annie sírása ütötte meg a fülét. Vér szagát nem érezte, úgyhogy nem
sérülhettek meg, de így is nagyon féltette őket.
A
malom egyik bejáratához osont, belesett. Mindenre fel volt készülve, ezért nem
lepte meg, amikor Camille-t és Annie-t látta a malom közepén, kezük hátra volt
kötve.
Emberalakra
váltott, bátran belépett. A következő pillanatban megjelent az épület másik
végében Kiefer. Fenyegetően közeledett Daval felé, aki szintén a támadója felé indult.
Szemtől
szembe értek. Egy ideig nem mozdultak, méregették egymást. Egyszerre egymásra
támadtak, és ütöttek, meggondolás nélkül. Percekig folyt a küzdelem, majd Daval
egy jól irányzott ütéssel kiütötte ellenfelét, aki eszméletlenül rogyott össze.
Daval
odarohant Camille-hoz és Annie-hez és kiszabadította mindkettőjüket. Örült,
hogy vége az egésznek, és már semmi miatt sem kell aggódnia.
Hirtelen
megszólalt a zsebórája: lejárt az ideje. Rémülten tartotta kezében az apró
tárgyat, ami közeledő halálát jelezte. Mintegy végszóra, Kiefer magához tért és
feltápászkodott. Egy pisztolyt rántott elő a kabátja alól és a kislányra
szegezte.
Daval
merészen a pisztoly csöve elé állt, majd határozott hangon elküldte Camille-t
és Annie-t az épületből egy biztonságos helyre. Ketten maradtak.
Kiefer
figyelmeztetésképpen a plafon felé lőtt. Daval összerezzent, de más jelét nem
mutatta, hogy félne. Tudta, hogy csak percei vannak hátra, nekirontott a másik
férfinak. Kiverte a kezéből a pisztolyt, és dulakodni kezdtek.
Nem
sokkal később Blaise bukkant fel a rendőrséggel egyetemben. Ekkorra Daval már
majdnem eszméletlen volt. Nem a Kieferrel vívott harc miatt: az ideje végleg
lejárt. Nagyon gyenge volt, már mozdulni se tudott.
Blaise
– aki azt hitte, hogy csak kimerült – közben azzal foglalkozott, hogy Kiefert
börtönbe juttassa.
Daval
a földön feküdt. Fogalma sem volt, hogy mennyi ideje maradt még, de most már
nem is érdekelte. Tudta, hogy Camille és a kislány biztonságban vannak, és ez volt
az egyetlen dolog, ami számított neki.
Egyre
gyengébbnek érezte magát. Lassan szivárgott el belőle az élet. Arra gondolt,
hogy milyen volt az első találkozásukkor Camille-t a karjaiban tartani.
Szerette volna, hogy most is itt legyen. Büszke volt a csodálatos pár hétre,
amit együtt töltöttek. Semmiért nem cserélte volna el ezeket a pillanatokat,
még az életéért sem. Örült, hogy felszabadul az átok alól, ennyi évnyi
szenvedés után. Olyan sok embert bántott! Igyekezett mindig kárpótolni őket
valahogyan, de így is bűntudata volt.
Már
azt hitte, hogy képtelen szeretni. Azonban Camille és Annie bebizonyították az
ellenkezőjét. Daval úgy halt meg, hogy tudta: ha csak az utolsó pillanatban, de
ismét önmaga lehetett.